Galériák - 31. oldal
Kapocs a honvédség és a társadalom között
2024. július 7. 17:17
„Ez a katonazenekari fesztivál legyen a béke hírnöke! A mostani háborús időkben segítse a béke megőrzését itt Magyarországon és Európában! Szálljon a béke üzenete innen Debrecenből messzi tájakra!” – mondta Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese a XXII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál zárónapján, július 6-án, Debrecenben.
Öten egy célért
2024. július 7. 13:24
Vannak katonák, akiket – kis áthallással – bölcső helyett a levegő ringatott. A magyar válogatott tagjai már gyermekkorukat is a reptéren töltötték, vagy fiatalon szerettek bele az ejtőernyőzésbe, a honvédség iránti elköteleződésüket is a sport szeretete inspirálta. Mindannyian túl vannak a 10 000. ugráson, együtt világbajnoki aranyérmet szereztek célbaugrásban, és eszük ágában sincs abbahagyni.
Főhajtás a budapesti zsidóság megmentője előtt
2024. július 6. 17:07
„Koszorús Ferenc vezérkari ezredes olyan katona volt, akit bátran állíthatunk példaként a mai kor katonája elé: ember volt a 20. század embertelenségében” – méltatta a posztumusz vezérezredest Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztályának vezetője az 1944. július 6-i „csendőrpuccs” páncélos katonai erővel történt megakadályozásának 80. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Budapesten, július 5-én, pénteken.
„Nagyon komolyan vesszük a versenyt, mert a hadseregünket képviseljük”
2024. július 6. 10:35
Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország katonasportolói tesztelték fizikai állóképességüket az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár által szervezett 27. Nemzetközi Katonai Járőrbajnokságon Püspökszilágyon, július 4-én és 5-én.
Célegyenesben az Acélkockák
2024. július 6. 6:47
Sikeresen vizsgáztak a légvédelmi rakéta specializációban résztvevő Acélkockák az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél.
Lövész raj vezetésére készen
2024. július 6. 3:37
Több mint negyven leendő őrmester vizsgázott le sikeresen az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár hajdúhadházi bázisán, ahol már hónapok óta, kizárólag terepen zajlott a kiképzésük.
Ejtőernyők százai a magyar égen
2024. július 5. 21:24
Július 4-én hivatalosan is megkezdődött a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) által szervezett 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság, melyen ez alkalommal harminc nemzet katonái képviseltetik magukat, beleértve a nyolc évvel ezelőtt, Oroszországban, világbajnoki címet szerzett hazai válogatottat.
Számíthatunk honvédeinkre!
2024. július 5. 21:14
A szomszédban dúló háború, meg kell, hogy erősítse azt a meggyőződésünket: felkészültnek kell lennünk az országunk megvédésére – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem július 5-én tartott diplomaosztó ünnepségén.
Lábuk alatt az egész világ
2024. július 5. 16:27
A nyári szünet ideje alatt az ország több pontján is megteltek a honvédelmi táborok. Ezek részeként a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred szervezésében ejtőernyős tematikájú táborban vehettek részt 18–25 éves fiatalok július első hetében a szegedi repülőtéren.
Én magam tisztítom a vizet!
2024. július 5. 13:17
Életre szóló élményekkel és a honvédségen kívül is alkalmazható ismeretekkel gazdagodtak azok a kalandvágyó fiatalok, akik az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred túlélő tematikájú táborát választották. Az öt nap során a diákok – többek között – elsajátították a közelharc, a víztisztítás, a menedéképítés, a tűzrakás, valamint az álcázás fortélyait.