Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jövő önkéntes tartalékosai

Szöveg: Kovács László őrnagy |  2013. szeptember 19. 19:59

A zalaegerszegi 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda,  a Zala Megyei Védelmi Bizottság támogatásával szeptember 11-én – immár ötödik alkalommal – rendezte meg a „Göcsej Harci Túra 2013.” elnevezésű honvédelmi versenyt a megyeszékhely mellett elterülő, festői szépségű csácsi arborétumban.

A megmérettetésre tizenegy megyei középiskolás csapat nevezett, a hagyományoknak megfelelően csapatonként két lánnyal, két fiúval, valamint egy kísérő pedagógussal.

A rendezvényt Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a sorkötelezettség megszűnésével milyen nagy jelentőséggel bírnak az ilyen jellegű honvédelmi versenyek, ahol a felnövekvő generáció nemcsak láthatja, de rövid időre a saját bőrén is megtapasztalhatja milyen kitartást, koncentrációt, fegyelmet és csapatszellemet igénylő feladatoknak kell megfelelnie a magyar katonáknak a napi szolgálat ellátásuk során.

1595960168

A szervezők, a tizenegy foglalkozási helyet ennek szellemében alakították ki. Ezeken – többek között – gépkarabély szét- és összeszerelésben, célfelderítésben, fegyveres váltófutásban, cél- és szituációs lövészetben, tájékozódási futásban, szellemi- és történelmi teszt kitöltésében, kézigránátdobásban, valamint sebesültszállítás és lőszerutánpótlásban mérhették össze erejüket a csapatok.

A küzdelmes és olykor valóban nehéz pályákat a legjobban a keszthelyi Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium csapatának sikerült teljesítenie, akik a vándorserleg mellé, a Zala Megyei Védelmi Bizottság jóvoltából egy várpalotai harckocsivezetést, illetve a közeljövőben Heves megyében megrendezendő hasonló honvédelmi versenyen való részvétel jogát kapták ajándékba a kiváló teljesítményükért. A dobogó második fokán a szintén keszthelyi Vajda János Gimnázium csapat végzett, míg a bronzérmet a zalaegerszegi Csány László Kereskedelmi Szakközépiskola csapata nyerte el.

1595960168

A versenyben résztvevő diákok és pedagógusok mellett, külön köszönet illeti a megye nyugdíjas katonáit, akik – a korábbi évekhez hasonlóan – tudásukkal, szakértelmükkel nemcsak a verseny ideje alatt, az egyes állomáshelyeken, hanem a szervezésben is támogatták a „Göcsej Harci Túra 2013." rendezvény végrehajtását.

Fotó: Kocsis Attila nyugállományú zászlós