A múlt büszkesége tartást ad

A lövészzászlóalj és a jogelőd gyalogezred történetét bemutató emlékfolyosó átadásával megnyílt hiánypótló tárlat bizonyítja az alegység dicsőséges múltját egészen annak 1756-os megalapításától kezdve. A folyosón berendezett kiállítás avatására eljött Farkas Szilárd, Letenye polgármestere és Horváth Gábor, Becsehely plébánosa is. Mindkét település fontos bázisnak számított, míg a lövészzászlóalj – és természetesen más alegységek – katonái építették az Ideiglenes Biztonsági Határzár szakaszait. A helyi lakosság szeretettel és tisztelettel fogadta a katonákat, azóta is hálával gondoltak munkájukra.

„Örömteli pillanat, amit most együtt megélhetünk. Hiszen amit e folyosón láthatunk, hosszú évek gondos kutatómunkájának és a zászlóalj identitáskeresésének eredménye" – fogalmazott Takács Attila dandártábornok, a lövészdandár parancsnoka. Hozzátette: „A múlt büszkesége, a császári és királyi 39. gyalogezred büszkesége tartást ad a zászlóalj mai katonáinak."
Takács dandártábornok azt is hangsúlyozta, hogy a 39. lövészzászlóalj jelenleg a Magyar Honvédség legjobban feltöltött – 550 fős – zászlóalja. „Ennek két oka van. Az egyik, hogy a zászlóalj megtalálta az identitását, ismeri a múltját és látja a saját jövőjét. A másik pedig, hogy a múlt, a hagyomány egy olyan közösséget kovácsolt, amelynek megtartó képessége kimagaslik minden más alegység közül" – mondta Takács Attila.

A lövészzászlóalj emléknapja alkalmából a dandárparancsnok elismeréseket adott át katonái részére, majd a monarchiás gyalogezred emlékét Kiss Róbert zászlós, az alakulat történetének egyik fő kutatója elevenítette fel a hősök tisztelgő emlékműnél, a debreceni Medgyessy téren. A koszorúzást követően sportfoglalkozásokkal és este a Szent Anna Székesegyházban tartott szentmisével zárult a lövészek ünnepnapja.

Az 1756-ban alapított gyalogezred számtalanszor kitüntette magát az első világháború évei során, a Doberdó-fennsíknál vívott harcok alatt. Az ezredet is irányító József főherceg így emlékezett vissza szeretett embereire: „Az ezred összesen közel három évig állott vezetésem alatt és nap-nap után szemtanúja voltam emberfölötti véres küzdelmeinek. Sokszor könnybe lábadt szemmel láttam, vagy olvastam fényes sikereit, vagy száraz leírásukat és a haza elesett vértanúinak szörnyű nagy számát… derék csapataim, az első között a 39-esek, minden ellenséges támadást vérbe fojtva, elkeseredett kézitusákban vertek vissza, még akkor is, midőn már a két szomszéd hadtest messze visszaszorult … A karinthiai egetverő havasok nehéz vállalkozásai között, midőn egy különösen veszélyes föladatra önként jelentkezőket kerestek, az egész ezred ajánlkozik lelkesen. Az alföld fiai a Dolomit sziklaóriások halálos veszélyeit semmibe se veszik, hogy szorongatott bajtársaik segítségére siethessenek. A 22 napig tartó harmadik Isonzói csatában a harcterek legvéresebbikében, a Doberdói-fennsíkon, a legelkeseredettebb szuronyküzdelmekben, a pergőtüzek leírhatatlan poklában, halhatatlan vitézséggel állja az olaszok hullámverésszerű hatalmas támadásait és hullahegyek maradnak a szörnyű tusák helyén, de a 39-es minden rohamot keményen kitartva nagy áldozatokkal visszaver, vagy a betört ellenséget újból kiveti állásaikból. A szenvedések netovábbja! De a hajdú hősök nem törődve ezzel, híven és büszkén, emberfölötti áldozatkészséggel teljesítik súlyos föladatukat. Ellentámadásokat láttam, hol a bekötetlen sebesültek utolsó erejüket összeszedve, mindent feledve csatlakoztak a rohamozókhoz, vagy utánuk bicegtek, áthatva az áldozatkészség netovábbjától és részt vettek a kézitusában, csak hogy magyar becsülettel a győzelmet minden áron kivívják."

Fotó: Szalka Miklós őrvezető és a szerző felvételei