Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A negyedik olimpiájára készül

Szöveg: Szűcs László |  2010. október 26. 5:15

Hazánk egyik legsikeresebb sportolója Sidi Péter sportlövő, aki az olimpiát leszámítva minden nemzetközi versenyen szerzett már érmet. Emellett ő a világcsúcstartója a háromszáz méteres versenyszámnak, a nemzetközi szövetség pedig idén januárban megválasztott a világ legjobb sportlövőjének. Péter 2010 októberétől a HM Zrínyi Kft. munkatársa, és együttműködésünket illetően kölcsönösen nagy előnyökben reménykedünk.

Edzésről érkezik. Az újpesti lőtéren éppen egy hétvégi versenyre készült, amikor találkozót kértünk tőle. Azonnal vállalkozott a beszélgetésre. Bár ő Magyarország egyik legsikeresebb sportolója, mégis kevesen ismerik, pedig több tucatnyi, hazai, és nemzetközi versenyen állhatott már fel a dobogóra, arany-, ezüst-, és bronzérmeinek száma meghaladja a százat. Világbajnokságokról húsz (10 arany, 7 ezüst, 3 bronz), Európa-bajnokságokról tizennégy (7 arany, 5 ezüst, 2 bronz), a különböző világkupákról pedig huszonkettő (7 arany, 8 ezüst, 7 bronz) éremmel térhetett haza. A legutóbb a csehországi Pilzenben diadalmaskodott, egy újabb Európa Kupa döntő aranyérmet szerezve.

1595909140
Sidi Péter 14 évesen fogott először a kezébe versenyfegyvert. 1993-ban – abban az évben, amikor befejezte az általános iskolát – ment le első alkalommal a dunántúli kisváros, Komárom sportlőterére. Természetesen nem ez volt az első találkozása légpuskával, családi és baráti összejöveteleknek már négyesztendős kora óta rendszeresen gyakorolta a célba lövést. „Még jóformán el sem bírtam a fegyvert, de már lőttem" – meséli, hozzátéve: e több éves gyakorlásnak is köszönhető, hogy rögtön az első versenyét megnyerte. Amit aztán hamarosan még több győzelem követett…

– Nem a sportlövészet volt az első sportág, amiben kipróbáltam magam. Korábban nagyon sok sportággal kacérkodtam, az összes labdajátékkal, a kajakkal és a versenykerékpárral is. Aztán kiderült számomra, hogy a tanulmányaimat leginkább a lövészettel tudom összeegyeztetni – mondja Péter, aki egyébként műszaki menedzser és mérnök-közgazdász diplomával rendelkezik, s korábban egy könnyűipari cégnél tevékenykedett fejlesztési mérnökként.

A sportlövészetben a hazai győzelmeket rövid időn belül a nemzetközi sikerek is követték. 1998-ban, Barcelonában, a junior csapat tagjaként, megnyerte a világbajnokságot. „Ez azért volt nagy eredmény, mert sportlövészetben négyévente rendeznek világbajnokságot, így aki ezen diadalmaskodik, az az olimpiai győzelemhez hasonló sikert ér el. Sőt, szakmailag talán még nagyobbat, hiszen egy világbajnokságon közel háromszor annyi az induló, mint az ötkarikás játékokon" – meséli a sportlövő.

1595909140
Péter 1999-ben megszerezte az első olimpiai kvótáját is. Sidneyben a mezőny legfiatalabb sportlövőjeként indult. „A 2000-es olimpián igazán nem volt esélyem, a legfőbb célom a tapasztalatszerzés volt. 2004-ben, Athénben azonban már éremesélyesként indultam, ám egy sérülés miatt nem sikerült jó eredményt elérnem" – mondja, majd kitér arra is, hogy Pekingben is döntős volt, ám nagyon szerencsétlenül alakult számára a küzdelem. Mindössze másfél milliméteren múlott, hogy nem szerzett érmet, így „csak" a pontszerző hatodik helyen végzett.

Sidi Péter immár a negyedik olimpiájára készül. Az már biztos, hogy ott lesz 2012-ben Londonban, hiszen ő volt az első magyar sportoló, aki megszerezte az olimpiai kvótát Magyarországnak, amikor egy arany-, és egy ezüstéremmel, valamint egy negyedik helyezéssel az idei sportlövő világbajnokság legeredményesebb versenyzője lett.

(Folytatjuk)

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Sidi Péter magánarchívuma