Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A túlélés a cél!

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2010. november 18. 13:05

Életszerű, hatékonyan alkalmazható ismereteket tanulnak a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán a katonák, akik részt vesznek az e héten zajló emelt szintű katonai közelharc-kézitusa felkészítésen. A kőkemény szentendrei továbbképzésen a honvedelem.hu is jelen volt.

A gyakorlótér kora reggeli nyirkos hidegében egyébként sem kényelmes nedves fűben vagy pláne salakon esni-kelni, több kilónyi többletfelszereléssel pedig még kevésbé az, az összegyűlt katonák azonban láthatóan jól bírják a gyűrődést. Mindez persze nem meglepő, hiszen mindannyian rendelkeznek némi előképzettséggel a küzdősportok terén, és aki valaha járt edzőtáborban, pontosan tudja, mire számíthat egy ilyen helyen.

1595910315

A Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán (MH KKB) megrendezett emelt szintű katonai közelharc-kézitusa felkészítésen összesen nyolc alakulattól ideküldött tizennyolc katona gyarapítja tudását november 15-től 19-éig. „A kiképzést az MH KKB Katonai Testnevelés és Katonai Közelharc Módszertani Részlege rendezi. Direkt olyan katonákat kértünk az alakulatoktól, akiknek van már némi tapasztalatuk", mondja a részleg vezetője, Molnár Károly őrnagy, aki maga is a judo és a ju-jitsu szakavatott művelője, többek között háromszoros MH amatőr kézitusa bajnok. A képzés vezető oktatója Hanshi Dr. Zöllei Zoltán nyugállományú alezredes, 7 danos mester, közelharc-kézitusa szakértő: ebben a pillanatban is ő instruálja a terepen különböző technikákat gyakorló fiatalokat.

„A katonai közelharc különbözik a harcművészetektől és az utcai önvédelemtől, már csak abban is, hogy a srácok mind menetfelszerelésben gyakorlatoznak", mondja Molnár őrnagy. Mint megtudjuk, amennyiben a résztvevők teljes harci díszben sorakoznak fel, a testüket terhelő teljes többletsúly akár húsz kilogramm is lehet.

1595910315
„Ilyen teherrel nem lehet mindent megcsinálni, amit egy edzőteremben karateruhában elvégeznek. Surranóban, húsz kiló plusszal a testeden például egyszerűen nem tudod elég hatékonyan és gyorsan derék fölé lendíteni a lábadat", magyarázza Molnár Károly. A katonai közelharcot persze nem pusztán az efféle technikai eltérések különböztetik meg az edzőtermi körülményekhez képest. „Hadműveleti területen nem létezik olyan, hogy fair play, hiszen nem ellenfelek, hanem ellenségek állnak szemben egymással. A cél, hogy életben maradj, és a társaid életét is megvédd", mondja a részlegvezető. „Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a gyilkolás az egyetlen lehetséges út. A katonák itt tipikusan olyan technikákat tanulnak, amik akár egy békemisszióban, egy áteresztő-ellenőrző ponton szükségesek lehetnek. Kék ENSZ-sisakot viselve, a békét védelmezve igencsak rosszul venné ki magát a legradikálisabb megoldás. Ha azonban valaki mégis támadólag lép fel vele szemben, a katonának igenis tudnia kell, mi a teendője. Az ellenfél harcképtelenné tétele a lényeg, nem a megölése", világítja meg egy gyakorlati példával Molnár Károly, miről is van szó.

1595910315
„Életszerű felkészítésről van szó", csatlakozik hozzánk az oktatás egyik rövid szünetében Zöllei Zoltán. „A forma természetesen fontos, de a lényeg az effektivitásban rejlik, abban, hogy a tanultak éles helyzetben is működőképesek és hatékonyak legyenek. Éppen ezért a katonai közelharc-kézitusa minden harcművészetből, küzdősportból merít, a saját rendszerébe olvasztja azt, ami hasznosítható." És hogy mit is jelent a kézitusa? „A közelharc egy olyan speciális fajtájáról beszélünk, amelynek során változó közegben, gyakran szélsőséges körülmények között folyik a test-test elleni küzdelem puszta kézzel vagy hideg fegyverrel. A cél az ellenség legyőzése és a túlélés", foglalja össze a lényeget a szakértő.

1595910315
Mint ebből is látszik, a felkészítés igen kemény és embert próbáló, a résztvevők azonban le sem tagadhatnák, hogy szívesen vesznek részt rajta. Balogh Zsuzsanna zászlós az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezredtől érkezett Szentendrére erre az öt napra: ő az egyetlen nő, akinek helyt kell állnia a férfiak között. „2002 óta taek-won-dót, ju-jitsut tanulok, tehát az anyag nem ismeretlen. A jitsu némely része egészen hasonló", mondja Zsuzsanna, akinek saját bevallása szerint semmiféle előnye sem származik abból, hogy nő, neki is ugyanazokat a követelményeket kell teljesítenie, mint férfitársainak. „A repeszálló mellény viselése mindenképpen furcsa, ilyenben még sosem gyakoroltam előtte. Meg kell szokni", mondja.

Bars Tamás szakaszvezető, az MH 1. Hadihajós és Tűzszerész Ezred katonája a kiképzésben résztvevők legtapasztaltabbika.

1595910316
1990 óta shotokanozik, 2003-ban danvizsgát is tett, vagyis maga is fekete öves mester, jövő nyáron pedig a második danvizsgájára készül. 2007-ben már katonai közelharcból is tett egy alapszintű vizsgát. „Sok mozdulat akad, ami rögzült az elmúlt húsz év folyamán, de a felszerelés miatt át kell alakítani, és más különbségek is akadnak. Karatéban például nagyobb a felek közötti távolság a küzdelemben, itt közelebbről támadunk, védünk, ütünk és rúgunk. De sok elemet még az általam tartott edzéseken is tudok majd hasznosítani", mondja.

1595910316
„Ugyan az edzőmnek köszönhetően tanultunk ütéseket és rúgásokat is, de a judo nem ezekre épít, így számomra kicsit szokatlan néhány elem", vallja be Szentpéteri Zoltán hadnagy, az MH Maléter Pál Rendészzászlóalj katonája, barna öves judós. „A főiskolán ugyanakkor találkoztam már katonai közelharc-kézitusával, így sok minden ismerős."

Jól látható: a képzésen tanultakat minden résztvevő hasznosítani tudja. Az öt napos program szintfelméréssel kezdődött, majd az ezt követő időben a résztvevők egyaránt gyakorolják az ütéseket, rúgásokat, eséseket, illetve az eszközökkel végrehajtott technikákat is. Ennek megfelelően gépkarabéllyal mint hidegfegyverrel, gyalogsági ásóval, rövid bottal, illetve késsel egyaránt gyakorlatoznak. A pénteki napon zárásként vizsgát kell tenniük a vizsgabizottság előtt, számot adva tudásukról eszközökkel, illetve azok nélkül. A gépkarabéllyal, illetve a késsel csoportos formagyakorlatot mutatnak majd be. A vizsgabizottság elnöke Deme Tibor ezredes, az MH KKB törzsfőnöke, aki maga is rendelkezik küzdősportos előélettel.

1595910316
 

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Tóth László