Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A világháború befejezésére emlékeztek

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. május 9. 13:53

Koszorúzást tartottak május 7-én, hétfőn Kecskeméten, a Budai úti Szovjet Hősi Katonatemetőben. A II. világháború európai befejezésének hatvanhetedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen részt vettek az Oroszországi Föderáció és az Ukrán Köztársaság magyarországi nagykövetségeinek a képviselői is.

Európában hatvanhét évvel ezelőtt, 1945. május 9-én ért véget a második világháború; az egykori szovjet hadsereg Kecskeméten és a város környékén elesett katonái a Budai úti hősi temetőben nyugszanak, róluk minden évben megemlékezik az önkormányzat.

Az idei koszorúzáson Nagypál Sándor alpolgármester mondott beszédet; az ünnepségen az orosz nagykövetséget Ivan Lucisin katonai és légügyi attasé, Vlagyimir Szemidetko, a hadisírgondozó osztály vezetője, Vaszilij Zazanovics, a katonai attasé első helyettese és Eduard Zalikov, a katonai attaséhivatal munkatársa képviselte. Az ukrán nagykövetség részéről pedig Yurii Mushka nagykövet, valamint Andrej Drozd véderőattasé volt jelen a megemlékezésen.

A jelenlévők megkoszorúzták a tavaly elhunyt Katona Gyula nyugállományú ezredes, Szimferopol díszpolgára emléktábláját is, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az elhunyt szovjet katonák emlékének megőrzésében, a temető gondozásában.

1595935521

 Fotó: Sipiczki Sándor

További képekért kattintson a galériára!