Az üvegfalon innen és túl

– A Himnuszon és Szózaton kívül több Erkel- és Kodály-mű is szerepel majd a most készülő CD-n – mondja Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere. – Nem először készül itt felvételünk, de annyiban újdonság a most készülő CD, hogy a Himnusz és a Szózat is három változatban kerül föl rá. Lesz egy zenekari verziójuk, egy kórusváltozatuk és egy közös is.
Egyébként a régóta esedékes katona-zenekari felvételben nyilván nem kis szerepe van annak a közelmúltbeli honvédelmi miniszteri döntésnek, miszerint a magyar katonáknak énekelniük kell a Himnuszt.

– Mivel nem először készítünk ilyen felvételt, ha minden jól megy, holnap végzünk – válaszolja az ezredes azt firtató kérdésünkre, hogy mennyi időt vesznek igénybe a felvételek. –  Ez azt jelenti, hogy csütörtökön tíztől kettőig, pénteken kilenctől kettőig tart a munka a közel 50 fős zenekarnak és a mintegy 35 tagú kórusnak. És persze a technikusoknak, akik időnként kijönnek a keverőhelyiségből, és arrébb helyeznek egy-egy mikrofont, vagy üvegfalat a tökéletesebb hangzás okán.

A főkarmester még elmondja a zenészeknek és énekeseknek, melyik dalmű marad ki, ha véletlenül nem férnének bele az időbe, közli, hogy az Éljen a haza című művel kezdenek, elnémíttatja a mobiltelefonokat és bevonul a keverőhelyiségbe, átadva a dobogót Kovács Tibor alezredesnek, az MH Központi Zenekar karmesterének.

A zenekar tagjai halkan próbálgatják hangszereiket, a kórustagok egy-egy korty vizet isznak, és kottáikat tanulmányozzák elmélyülten. Nem mintha nem menne az ének csukott szemmel is, de hiába a megannyi előadás, hiába a sok-sok éves rutin, egy lemezfelvétel mégis más. Itt egyetlen rossz hangnak sincs helye, mert évekre, évtizedekre nyoma marad.

– Ne a hang rovására vegyünk levegőt! És ha lehet, tartson ki a zenekar a kórussal! – jön a főkarmesteri instrukció.

A két karmester az üvegfal két oldalán röviden tisztázza a technikai kérdéseket, aztán folytatódik a munka. De csak pár másodpercig. – Legyen az indulás egzaktabb, ez nagyon levegős volt! Osztályidegen hangok vannak a 9–10. ütemben. Figyeljünk erre, gyerekek!

Kezdik előröl, aztán Kovács alezredes vet véget a zenének.

– Valaki félrefúj – hangzik, ezúttal bentről.

Aztán már csak kapkodjuk a fejünket, hogy a vájt fülű karmesterek miket vesznek észre. Ilyeneket mondanak felváltva: „Most kötve vagy ütve van írva? Még egyszer kérném, álló kórussal. Piano, gyerekek, nagyon sok ez így. A kiejtésre is ügyeljünk: különösen a hazánk szónál az n és a k hangokra.
Mutassátok az egészet megint, mert egy kicsit kell még masszírozni!"

Fél óra telt el, és még nem gyulladt ki a piros lámpa, ami a rádiófelvétel kezdetét jelzi, de egyik-másik zenész tarkóján már megjelentek az első verítékcseppek. Nem csoda. Az ember ilyenkor gondolja csak végig, micsoda munka áll egy-egy előadás mögött, amit mi oly nagy élvezettel, hátradőlve hallgatunk.

Szedelődzködünk, majd lábujjhegyen távozunk, becsukva magunk mögött a stúdió hatalmas hangszigetelt ajtaját, és máris kigyullad a piros lámpa: Tilos a bemenet!

A rádiófelvétel elkezdődött.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Galovtsik Gábor