Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Debrecen büszke katonáira

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. június 30. 9:12

Földön, vízen, levegőben több ezer magyar honvéd védte az emberek életét, otthonát, termését, munkahelyét, intézményeit. Méltán vagyunk büszkék az elvégzett munkára, honvédeink és az önkéntes tartalékosok helytállására – köszönte meg az árvízi védekezésben részt vett katonák helytállását június 29-én Debrecenben Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Debrecen főterén mondott köszönetet a Duna elleni árvízi védekezésben részt vett MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. „A bajban megmozdult az ország. A honvédek, a vízügy és a katasztrófavédelem szakemberei, a tűzoltók és a rendőrök mellett a segíteni kész polgárok is ott voltak a gátakon. Bebizonyosodott, hogy a széthúzással vádolt nemzet képes veszély esetén a bajba jutottak érdekében összefogni, közös célért küzdeni" – emlékeztetett a június első heteinek történéseire Vargha Tamás.

1595956526

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 1800 fővel és több mint 240 technikai eszközzel vett részt a dunai árvízi védekezésben. A város főtéren felsorakozott dandár katonáinak Győr, Győrújfalu, Tát, Esztergom, Budapest, Báta, Komárom, Kisapostag, Koroncó, Gönyű, Dunaszeg, Pilismarót és Paks lakóinak nevében Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere köszönte meg az árvízi védekezésben nyújtott segítséget. „Az önök munkája meghatározó mértékben hozzájárult ahhoz, hogy nem történt tragédia, nagy hozzáértéssel, felkészülten mentették az embereket, védték az értékeket. Debrecen polgárai büszkék a Bocskai-dandár helytállására, büszkék vagyunk katonáinkra, akik ismét bebizonyították, hogy a bajban lehet azonnal készek a segítségnyújtásra" – mondta Pajna Zoltán.

Vargha Tamás a debreceni ünnepségen a KFOR (Kosovo Force) kilencedik váltásának tagjaitól is elköszönt, akik azért szakították félbe missziós felkészülésük utolsó fázisát, hogy részt vegyenek az árvízi katasztrófa elhárításában. A Bocskai-dandár 39. lövészzászlóaljának katonáiból álló mintegy száznyolcvan fős kontingens parancsnoka Kovács Attila alezredes; augusztus elején kezdik majd meg szolgálatukat Koszovóban. Feladatuk a biztonság és a rend fenntartása lesz: válságkezelési és békefenntartó tevékenység, tömegkezelés, objektumvédelem és harcászati tartalék biztosítása.

1595956526

A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion – KTM) legfőbb rendeltetése az utak járhatóságának biztosítása egész Koszovó területén, illetve a jelenlétfenntartó járőrtevékenység.