Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy félbetört pénzdarab két oldala

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. október 10. 14:53

 Az egyes nemzedékeknek újra fel kell fedezni, meg kell érteni mindazt, amit a borzalmas 20. század ránk hagyott, a világháborúk története pedig arra figyelmeztet, hogy e képet csak együtt rakhatjuk össze – mondta Hende Csaba október 10-én Budapesten, a Sólymok és Messerek: német és magyar légi fegyverkezés 1918-1945 című kiállítás megnyitóján.

Csütörtökön délelőtt nyílt meg a Sólymok és Messerek: német és magyar légi fegyverkezés 1918-1945 című kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM). A tárlatot az intézmény a Berlin-Gatow-i Hadtörténeti Múzeummal közösen hozta tető alá.

1595961106

Történelmünk félbetört pénzdarab – idézte fel a régi mondást beszédében Hende Csaba. „E kiállítás arról a feléről is beszél, amelyet Németországban, és arról is, amelyet Magyarországon őriznek. Célja, hogy összeillessze a két darabot, és ezáltal az eddiginél többet tudjunk meg a hiányzó félről, és jobban értsük a magunkét is." A honvédelmi miniszter elmondta: Európának még nagyon sokat kell dolgoznia a közös múlt feltárásáért. Az egyes nemzedékeknek újra fel kell fedezni, meg kell érteni mindazt, amit a borzalmas 20. század ránk hagyott, a világháborúk története pedig arra figyelmeztet, hogy e képet csak együtt rakhatjuk össze. Jövőre az első világháború kitörésének századik évfordulója Európa nagy próbája lesz, hiszen kiderül majd, miként tud megemlékezni a kontinens a nagy közös kataklizmáról, az elveszett, elfeledett generációkról.

„E kiállítás is része e közös megemlékezéseknek, ugyanakkor nem valaminek a vége, hanem egy új kezdet, ami után nemcsak a múltat, hanem egymást is jobban ismerjük majd" – figyelmeztetett a miniszter. Mint fogalmazott, a kiállítás alaposan bemutatja, miként jutottunk el az első magyarországi felszállásoktól a mai napig, amikor már évi 600 ezer repülőgép fordul meg hazánk légterében.

1595961106

Matei Hoffmann, Németország budapesti nagykövete a két nemzet közötti szoros együttműködés jelentőségét hangsúlyozta. Mint rámutatott, a kiállítás szervezői nemcsak látványosan összegyűjtötték a német és a magyar légi fegyverkezés történetének adatait, hanem elénk is tárták ezeket, együtt a mögöttük meghúzódó, részben tragikus háttérrel, politikai indokokkal és brutális, emberi életeket is semmibe vevő eszközökkel, amelyekkel a fejlesztések jártak. Hozzátette: miközben visszatekintünk a civilizációs katasztrófára, egyben kitekintést is nyerhetünk arra a példás együttműködésre, amely napjainkban Afganisztánban folyik a két nemzet katonái között.

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka köszönetet mondott mindenkinek, aki segítséget nyújtott a kiállítás megszervezéséhez. Mint elmondta: a két múzeum mintegy két és fél éven át dolgozott az előkészítéseken, és közben jelentős segítséget kapott például a Műszaki és Közlekedési Múzeumtól, illetve a Holokauszt Emlékközponttól, illetve több magánszemélytől, akik tárgyakat, maketteket, fotókat bocsátottak az intézmény rendelkezésére. Az ezredes emellett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közreműködését is kiemelte, és hozzátette: a német testvérintézménnyel több találkozási ponton is együttműködést terveznek 2014-ben és 2015-ben.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária