Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerés a honvédelemért

Szöveg: Snoj Péter |  2013. december 16. 13:41

Az október 23-a alkalmából elismerésben részesültek számára adott át Honvédelemért Kitüntető Címeket és emléktárgyakat Hende Csaba honvédelmi miniszter december 16-án, hétfőn, a minisztérium Balaton utcai objektumában.

A rendezvényen Hende Csaba a Honvédelemért Kitüntető Címet adományozta dr. Szentváry-Lukács Jánosnak, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály korábbi munkatársának. „Köszönöm önnek azt a munkát, amit a hadisírgondozás, veszteség-nyilvántartás területén kifejtett. Hiszen hősök nélkül nem maradhat fenn egyetlen nemzet sem. Ezért a hőskultusz ápolása elengedhetetlenül fontos. Ezért, akik hozzájárulnak a munkájukkal, tisztelet és megbecsülés illeti" – mondta a honvédelmi miniszter, hozzátéve: e tevékenység erkölcsi kötelesség is, miután a kommunizmus éveiben gyakran előfordult, hogy az első és második világháborús katonai temetőket a földdel tették egyenlővé.

1595964368

Hende Csaba honvédelmi miniszter az október 23-a alkalmából kitüntetettek körében

Lázin Miklós András újságírónak a honvédelem érdekében kifejtett tevékenységét emléktárggyal köszönte meg a honvédelmi miniszter. „Így szeretnénk meghálálni a hozzánk való barátságot, az érdeklődést és az elkötelezettséget, amit a honvédelem ügye érdekében mutatott" – mondta Hende Csaba.

Novák Tibor, a Budapesti Rádióamatőr Klub elnöke – a honvédelem érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként – emléklapot vehetett át Hende Csabától. A tárcavezető hangsúlyozta: a klubbal való kapcsolattartás azért is nagyon fontos, mert a rádióamatőrök azt az ifjúságot készítik fel, akik remélhetőleg mind nagyobb számban választják a honvédséget, mint hivatást. Így, amit hobbiként elkezdtek gyakorolni, azt jó eséllyel szeretett hivatásukként, magyar honvédként teljesítik majd ki.

Fotó: Galovtsik Gábor