Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elköszöntek a tartalékosoktól

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. július 20. 13:27

Önök értékeket mentettek, százmilliókat érő munkát végeztek – köszönt el Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka azoktól az önkéntes műveleti tartalékosoktól, akik két hónapig az MH Anyagellátó Raktárbázis kalocsai bázisparancsnokságán dolgoztak. Az egykori katonákból, fegyőrökből és rendőrökből álló csoport tagjai július 19-én szereltek le, a következő váltásuk a tervek szerint szeptemberben fog bevonulni a Miskei úti laktanyába.

Két váltásban huszonkét önkéntes műveleti tartalékos dolgozott négy hónapig az MH Anyagellátó Raktárbázis kalocsai raktárában. Alapvető feladatuk a
a Magyar Honvédségben rendszeresített, központi tárolásra kijelölt páncélos- és gépjárműtechnika, a műszaki, valamint fegyverzeti eszközök technikai kiszolgálása volt. Elvégezték az előírt állagmegóvó és karbantartási feladatokat, a szükséges kisjavításokat, pótolták a törött szélvédőket és emelőbakokra helyezték a járműveket.

1595957412

A tartalékosok második, kilencfős váltása május 22-én vonult be a Miskei úti laktanyába: ők azokat a régóta húzódó, 3. és 4. szintű technikai kiszolgálásokat végezték el a technikai eszközökön, amelyekre nélkülük a honvédségnek nem lett volna kapacitása.

Bartha Viktor őrnagy, a műveleti tartalékosok részére ideiglenesen szervezett alegység parancsnoka a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az egykori katonákból, fegyőrökből és rendőrökből álló csoport tagjai Reményi Attila közalkalmazott irányításával az elmúlt két hónapban kiváló teljesítményt nyújtottak. Folytatták az első váltás által megkezdett munkát, tizennégy Ural 4320-as terepjáró teherautón és egy BRG−60M műszaki járművön végezték el az előírt karbantartási feladatokat, valamint a szükséges javításokat. Emellett segítettek a dunai árvízi védekezés idejére bázislaktanyaként kijelölt kalocsai laktanya területrendezésében, a körletek és a kiszolgáló helyiségek kialakításában. Feladatuk volt még az árvízi védekezésben, illetve a „Vízforrás-2013" feladatban részt vevő technikai eszközök, gépjárművek javítása, sőt még egy múzeumi tárgyként nyilvántartott Sz−60-as kisjavítását is elvégezték – a légvédelmi löveg egy városi rendezvényen sérült meg.

1595957412

Az önkéntes műveleti tartalékosok munkáját Csinga Mihály ezredes, az MH Logisztikai Központ parancsnokhelyettese és Nagy Attila ezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoka is megköszönte. A központi hadi készletben lévő eszközök hadrafoghatóságának megőrzése során nyújtott kiemelkedő munkája elismeréséül Bartha Viktor őrnagyot oklevéllel tüntették ki, Pápai Tamás zászlósnak és Borbola János főtörzsőrmesternek pedig emléktárgyat adományoztak.

Fotó: a szerző felvételei