Erődök a rengetegben

A XV-ös számú Borek erőd főépülete. Két szintjén hálókörletekké alakított termek várták az ide vezényelt katonákat. Romos állapotát nem csak a háborúnak, de az azt követő éveknek is köszönheti, hiszen a környékbeliek az innen vett téglákból építették újra házaikat.

Ugyan az emelet már a múlté, a falakon jól látható az egykori belmagasság. A kiálló vasrudak a hálókörletekben kialakított polcok tartói voltak, ahol a katonák személyi felszereléseiket tárolták.

Ahogy a többi erődnél is, Boreknél is számos és különböző típusú tüzérségi ágyú és tarack állt rendelkezésre. E képen jól látható a rögzítő vas és mögötte az oldalirányú mozgatást lehetővé tevő alapzat.

Az egykori lövegállások körül még ma is megtalálhatók a háború alatt és után felrobbantott ágyúk egyes darabjai. A tüzérségi fegyverek lő irányát rendszerint úgy tervezték meg, hogy szükség szerint a szomszédos erődöket is támogathassák velük.

Ma már csak a betonrengeteg utal mindarra a gondos tervezői munkára, aminek köszönhetően az erődrendszer felépült. Mindent úgy helyeztek el, hogy közvetlen tüzérségi találat ne érhesse a bennük szolgálókat. Oldalról beton, felülről vaskupolák védték a katonákat.

Egyik-másik ilyen kupolából ágyúcső állt ki. Ebből távcső, hiszen ez volt a az erődparancsnok kémlelő kupolája, ami az erőd legmagasabb pontján helyezkedett el. A kilátás innen akkor stratégiailag elsőrendű volt, ma inkább szemet gyönyörködtető.

Ezt a kupolát a Skoda gyártotta 1897-ben.

A Borek erődöt ma is nehéz észrevenni, hiszen nagy történelmi múltja felett végül győzedelmeskedett a természet.

A Borek erőd szomszédságában található az egyes, a Salis Soglio.

Az erőd egyetlen bejárata. Minden oldalán körbe ér a középkori várárkok ihlette védmű, ami azt a célt szolgálta, hogy aki meg akarja vetni lábát az erődben, előbb egy árkon kell átkelnie hozzá, kínkeservvel.

A bejárat előtti díszkaput inkább tradícióból és esztétikumból emelték fel, mintsem stratégiai okokból. Olyannyira, hogy 1914-ben, mikor ide vontatták az erőd lövegeit, meg is kellett bontani, hogy a fegyverek beférjenek.

A főudvar. Felette jól látható az a vastag földréteg, amelyet az erőd megépítése után hordtak rá, hogy elfedje annak minden jellegzetességét a nem kívánt, kíváncsi szemek elől.

Ahogy Boreket, úgy Salis Sogliot is újra birtokába vette a vad természet.

Ma hangárbejáratnak tűnhet a megannyi boltíves beálló. Akkoriban ezeket is fal zárta, és legtöbbjük raktár-, vagy hálóhelyiségként szolgált.

A tisztek és a legénységi állomány latrináit egykor fal választotta el egymástól.

Az erődön belül valóságos labirintus fogad. A lépcsőkön túl minden szárnyra jutott egy-egy kézzel felhúzható lift is, amelyek a lövegek alkatrészeinek és lőszerének szállítását könnyítették. Az erődben minden lövegállásnál külön búvóhely szolgált a kezelőszemélyzetek védelmére, támadás esetén.

Az erőd árkainak külső falaiban katakombák voltak lőrésekkel, hogy a rohamozó ellenséget innen és az erőd belsejéből tűz alatt tartva felszámolják. A hadicselt sosem alkalmazták.

Az erődöt felhagyni kényszerülő osztrák-magyar utászoknak annyi idejük maradt, hogy az egyik szárnyat – vélhetően benne a gyors szállításra alkalmatlan lövegekkel – berobbantották, hogy azt az ellenség ne vehesse birtokába.

A berobbantott balszárny. A kutatók szerint a mai napig is lehetnek ágyúmaradványok a romok alatt.