Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Esőben, sárban is muzsikál a katona

Szöveg: Snoj Péter |  2017. június 19. 7:31

Az igencsak kedvezőtlen – esős, szeles – időjárás ellenére is emlékezetes térzenével köszöntötték Debrecen lakóit a Magyar Honvédség különböző alakulatainak katonazenészei. A június 17-én megrendezett Nemzeti Katonazenekari Fesztiválon öt honvédségi zenekar nyújtott közös előadást a Nagyerdei Stadion előterében.

„A katona nem ázik, nem fázik, csak érzékeli az időjárást" – tartja a honvédgenerációk által ismert közmondás, amelyet június 17-én katonazenészeink is igazoltak. Noha az előre eltervezett gyepshow a heves esőzés miatt elmaradt, a Magyar Honvédség különböző helyőrségeiből érkezett zenekarok, illetve az MH 5. Bocskai István Lövészdandár statikus kiállítása méltón kárpótolták a zord időjárás ellenére is szép számban összesereglett nézőket.

1596034333

A debreceni, hódmezővásárhelyi, kaposvári és székesfehérvári helyőrségi zenekarok, kiegészülve a Magyar Honvédség Központi Zenekarával élménydús összjátékkal örvendeztették meg a jelenlévőket, tanúbizonyságot téve tehetségükről, hiszen igazán különleges alkalom, amikor a különböző alakulatok zenészei együtt, egy vezénylet mellett adnak elő indulókat és népszerű slágereket.
A térzenei koncertet nem csak hallgatni, de nézni is jó volt, hiszen az eljátszott muzsikák ütemére a debreceni Maskara Alapítvány – kétszeres világbajnok – mazsorett-táncosai kápráztatták el a közönséget.

A zenekarok összevont koncertje előtt Debrecen alpolgármestere, Komolay Szabolcs üdvözölte a jelenlévőket. Mint fogalmazott, Debrecen és a katonazene közös múltja évszázadokra tekint vissza, és ma is része a város életének. Hozzátette, hogy a fesztivál korábban megszokott nemzetközi jellege jövőre újra visszatér, amikor is külföldi katonai zenekarok meginvitálásával közösen kívánják majd megünnepelni a Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját.

1596034334

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka hangsúlyozta, hogy a téren felsorakozott katonazenészek ugyanolyan világszínvonalon képviselik szakmai tudásukat, mint teszik azt például a lövész, műszaki, vagy épp különleges műveleti katonák a saját szakterületükön.

A Nagyerdei Stadion előterében tartott előadás egyfajta kedvcsináló is volt az érdeklődők számára, hiszen az est folyamán a Magyar Honvédség Központi Zenekara tartott önálló koncertet a debreceni Kölcsey Központban.

A térzenét követő fogadáson Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka örömmel jelentette be, hogy a fesztivál mellett június 17-e más okból is különleges, ünnepi nap: ezen a napon az első tizenhárom jelentkező szerződéskötésével hivatalosan is megalakult a debreceni járás első területvédelmi tartalékos százada. A Magyar Honvédség ezen, új szolgálati formája elsősorban azon magyar állampolgároknak kíván lehetőséget biztosítani a haza védelmére, akik civil pályafutásuk mellett, otthonukhoz közel szeretnének szolgálni.

A fogadás keretében a területvédelmi tartalékosok mellett Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal kormánymegbízottja és dr. Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal főigazgatója pedig önkéntes műveleti tartalékosi szolgálatot vállalt, szerződéseik aláírásával.

1596034334

Fotó: a szerző és Szalka Miklós őrvezető

Címkékkatonazene