Fél évszázad emlékei
Szöveg: Galambos Sándor | 2018. szeptember 3. 9:20Kondor László háborús veterán őrmester saját nagyítású fekete-fehér papírképeiből nyílt kiállítás Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A Vietnam ötven évvel később – válogatás egy haditudósító emlékeiből című, ötven fotóból összeállított tárlat szeptember 29-ig tekinthető meg.
Galéria
Egy deszanthadosztály ejtőernyős-lövész katonájaként került Vietnamba, egy év múlva pedig már a Kennedy elnök által felállított DASPO (Védelmi Minisztérium Különleges Fényképészeti Osztálya) tagjaként szolgált. Honoluluban állomásoztak, onnan indultak a háborús övezetekbe. Tiszti rendfokozatot nem kaphatott, mert akkor még nem volt amerikai állampolgár. Saját elmondása szerint azonban ennek kimondottan örült, mert tisztként nem fényképezhetett volna. Hét háborús kitüntetést érdemelt ki és megkapta a „Harcoló Gyalogsági Jelvény" (Combat Infantry Badge – CIB) érmet is, amelynek kitűzőjét a zakója hajtókáján a mai napig is viseli.
Munkája során mindig Robert Capa klasszikusnak számító mondata – „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel!" – lebegett a szeme előtt. Ennek szellemében pedig Kondor László igencsak közel ment az eseményekhez: legtöbbször 35 milliméteres, nagy látószögű objektívvel dolgozott. Sosem a szenzációt kereste, minden helyszínen kizárólag a történteket, bajtársai hősiességét, a helyi emberek életét, a fegyveres harcok borzalmait akarta dokumentálni. Az Egyesült Államok hadserege katonájaként pedig nem volt olyan szegmense a vietnami háborúnak, melyet nem kaphatott volna lencsevégre. A sokszor felkavaró, gyakran intim képei a világot megváltoztató háború katonáinak és civiljeinek mindennapjait mutatják be. Sebesülés nélkül vészelte át a harctéri szolgálatot, a maláriát viszont ő is elkapta.
A vietnami háború végén, 1972-ben visszatért Chicagóba, és a város történetében a leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármester, Richard J. Daley hivatalos fotográfusa lett. Ezzel párhuzamosan éveken át fényképezte Chicago építészetét is. Közéleti fényképeivel elismert fotográfussá vált: képei a Chicagói Nemzeti Veterán Művészeti Múzeumban, illetve az Illinois Egyetem Richard J. Daley Könyvtárának gyűjteményében is megtalálhatók. Daley halála után saját stúdiót nyitott, és egészen 1996-ig portré-, divat- és aktfotográfiával foglalkozott.
Kondor László 1996-ban hazatért Magyarországra, amerikai feleségével Kapolcson élnek. Építészeti fotók Chicagóról, 1960-1990 címmel márciusban, a Budapesti Építészeti Központban, a FUGA-ban nyílt kiállítása. A kecskeméti tárlatának résztvevőit Baki Péter PhD, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója köszöntötte, majd Sopronyi Gyula fotográfus idézte fel az egykori haditudósító őrmester munkásságának egy-egy jelentősebb korszakát. A kiállítás koordinátora: Tóth Balázs Zoltán.
Bár nagyon szeretné személyesen is látni az egykori háborús országban fél évszázad alatt végbement változásokat, leszerelése Kondor László óta nem jutott el Vietnamba.
Fotó: Kondor László és a szerző