Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feladat: teljesítve

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. június 14. 7:11

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképzőbázisán június első napjaiban zajlott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) néhány végzős honvédtiszt-jelöltjének – a tanulmányaikat lezáró vizsgához kapcsolódó – zárógyakorlata.

1595920277
A páncélozott járművekből álló katonai konvoj előbb a lőtér körül haladt egy gépet és embert egyaránt alaposan próbára tevő útvonalon, majd következett a konkrét feladat végrehajtása: a gyalogság a BTR-ek fedezetében rövid tűzharc során felszámolta az ellenség erőit.

Ezt követően a misszióban szolgálatot teljesítők járőrözéséhez hasonló gyakorlat várt a fiatalokra.
A vizsgázók egyike volt Kocsi János, a ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Lövész és Harckocsizó tanszékének negyedéves lövész honvédtiszt-jelöltje.

„Az egyetemen az első két tanévben az alapozó vezetői készségeket sajátítottuk el, illetve a diplomához szükséges egyéb kritérium-tantárgyaknak kellett megfelelnünk, és a jogosítványt megszereznünk. A második szemeszter végén a tanulmányi átlagok szerint rangsoroltak minket, s az alapján választhattunk vezetői szakirányt, hogy lövész, tüzér, felderítő, vagy harckocsizó szakon tanuljunk tovább. A mostani záró gyakorlaton mindenki kapott két feladatot. A közvetlen felkészülési idő a végrehajtás előtti nap volt, aztán a harcparancs, a térkép és az együttműködési tervtábla kidolgozásával, valamint a gyakorlat levezetésével kellett bizonyítanunk rátermettségünket. Társaimhoz hasonlóan igyekeztem az elméleti tudásomat a lehető legjobban alkalmazni az adott körülmények között. Egy szakasznyi katona állt a rendelkezésünkre, s bár a terep járhatósága igen komoly kihívást jelentett, úgy gondolom, megfelelően hajtottuk végre a feladatot. A Bocskai dandár által biztosított állomány felkészült volt és sokat segített a hallgatók parancsainak végrehajtása során" – mondta a honvédtiszt-jelölt.

1595920278
A záró vizsgát, a hallgatók vezetői munkáját „belülről" több tapasztalt katona is figyelte. „Nyomon követtük a folyamatot, ahogyan a leendő tisztek felkészültek a vizsgára, illetve, ahogyan végrehajtották azt. Akárcsak az elmúlt tanévekben, ezúttal is lelkiismeretesen, komolyan dolgoztak, még a feladatot megelőző estén is érdeklődtek bizonyos részletek pontos kidolgozása iránt. Néhányuk előadó-képességén még van csiszolni való, hiszen ennek a parancskiadásban és a tájékoztatásban is fontos szerepe van. Ez részben adottság, de sok gyakorlással fejleszthető. Ilyenkor, a negyedik év végén már kamatoztathatják azokat a tapasztalataikat, amelyeket korábban szereztek és alkalmaztak. Összegezve azt mondhatom, hogy a hozzáállásuk remek volt, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szituációk egy részét csak az életben lehet megtanulni: a gyakorlótéren, az állománnyal együtt dolgozva" – mondta el Haáz Áron főhadnagy.

Nos, erre hamarosan lehetőség nyílik, mivel a sikeres vizsgát követően, a diákévek után következhetnek majd a dolgos hétköznapok a különböző csapatoknál. „Parancsnokaim javaslatára az eredményeim alapján idén én nyertem el az évfolyam-elsőnek járó Ludovika-kardot, jelmondatának megfelelően az államvizsgát is teljes erőbedobással akarom teljesíteni. Az augusztus 20-i tisztavatás után szeptembertől kapom meg első tiszti beosztásomat Debrecenben, a Bocskai dandár 39. zászlóaljánál. Kíváncsian várom az első napokat, nagyon fogok igyekezni, hogy a beilleszkedésem zökkenőmentes legyen. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származom, tiszakanyári vagyok, de nemcsak a közelsége miatt esett a választásom a Bocskai dandárra, hanem mert a személyi állomány felkészültsége és technikai felszereltség is garancia arra, hogy szakmailag megfelelően tovább tudom képezni magam" – tette hozzá Kocsi János, leendő honvédtiszt.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei