Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészültek a rendészeti szolgálatra

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. december 3. 7:30

Nyolcnapos felkészítő, szinten tartó tanfolyamot rendelt el a katonai rendészek részére Kecskemét helyőrség parancsnoka. A kiképzésen harminckilencen vettek részt, többségük már évek óta teljesít ilyen szolgálatot, részükre ez a nyolc nap az ismereteik felfrissítéséhez kellett.

A szolgálat ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati felkészültségüket is bizonyítaniuk kellett Kecskemét helyőrség katonai rendészeinek november 28-án. A vizsgára felkészítő tanfolyamot a helyőrségi komendánshivatal szervezte, előadókként és gyakorlatvezetőkként pedig a társ fegyveres testületek szakemberei is segítették a munkát.

1595945731

Dr. Gyarmati Sándor őrnagy, helyőrségkomendáns a honvedelem.hu-nak elmondta: a nyolcnapos kiképzés célja volt felkészíteni a katonákat a szolgálat feladatainak törvényes keretek közötti szakszerű ellátására, képessé tenni őket egyszerű és bonyolult helyzetekben – a katonai rend, fegyelem helyreállítása érdekében – szakszerű intézkedések gyors és határozott foganatosítására.

A rendészszolgálatot ellátó valamennyi katonának kötelező évente részt venni egy ilyen tanfolyamon, ahol az újonnan szolgálatba lépők megtanulják az alapokat, tapasztaltabb társaik pedig felfrissítik az ismereteiket.

A rendészek felkészítése a tanteremben kezdődött, ahol a résztvevők többek közt jogi, igazgatásrendészeti és törvényismertető előadásokat hallgattak, tanulmányozták a katonai gépjárművek okmányait, értelmezték az öltözködési szabályzat előírásait. A gyakorlati foglalkozások keretében Minkó Ottó alezredes és Nagy Mátyás őrnagy irányításával végrehajtották a 4-es számú szituációs pisztoly-lőgyakorlatot, majd Nagy Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság taktikai közelharcoktatója és Nyári Zsolt rendőr őrnagy, a lajosmizsei őrs parancsnoka a test-test elleni küzdelemre készítette fel a járőröket.

1595945732

Fotó: A szerző felvételei