Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyermekkarácsony az Országházban

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2010. december 18. 19:46

Ünnepi műsorral várták az Országházban azt a nyolcszáz gyermeket, akik hazánk katasztrófa sújtotta régióiból és a határon túlról érkeztek Budapestre a Parlamenti Gyermekkarácsonyra. A gyerekek ajándékcsomagot is kaptak dr. Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől és dr. Simicskó Istvántól, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárától.

A Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2010-ben közösen szervezte meg a Parlamenti Gyermekkarácsonyt, ahová nyolcszáz általános iskolás gyermeket hívtak meg az árvíz sújtotta településekről, a vörösiszap-katasztrófa károsultjai közül, illetve a határon túlról.

1595911553

A rendezvényre Erdélyből, a Felvidékről, a horvátországi Baranyából, Kárpátaljáról és Újvidékről is érkeztek fiatalok: természetesen mindnyájuk utazási, szállási és étkezési költségeit a szervezők állták. Az esemény segítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium balatonkenesei üdülőjében 244 hátrányos helyzetű, kolontári és határon túli gyermeknek biztosít szállást és étkezést 2010. december 17. és december 20. között. Az ünnepség házigazdája dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

A gyerekeket a házelnök és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke fogadta az Országház főlépcsőjénél. Kövér László ezután átadta a gyerekeknek az épület kulcsait, ezzel jelképesen egy napra átengedte a gyerekeknek a parlament termeit. Erre az egy napra tehát ideiglenesen, játékból a Délvidékről érkezett tízéves Kiss-Komáromi Zsombor lett az Országgyűlés elnöke, alelnökei pedig Jordán Nikoletta, Bacskó Roberta, Horváth Réka, Bőcs Bíborka, Szilágyi Csilla, Bajusz Petra és Fuchs Marcell.

1595911554
A köszöntőt követően a vendégek az Operettszínház művészeinek zenés karácsonyi programját tekinthették meg: többek között fellépett Bereczki Zoltán, Janza Kata, Dolhai Attila, Szinetár Dóra vagy Peller Anna. Ezután egészen délutánig a legváltozatosabb programok várták a gyerekeket az Országházban. A vendégek olyan legendás sportolókkal találkozhattak, mint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, Wichman Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok, Görbicz Anita, a magyar női kézilabda-válogatott irányítója, világbajnoki ezüstérmes vagy minden idők legsikeresebb magyar profi ökölvívója, Erdei Zsolt, aki rögtönzött bokszedzést is tartott nekik.

A Gobelin teremben betlehemes játék várta a gyerekeket, a Felsőházi teremben pedig Gubás Gabi és zenekara adta

1595911554
elő A Csigalépcső című zenés mesejáték dalait. Az érdeklődőket táncház és játszóház is várta a parlamenti folyosókon, illetve olyan közkedvelt és népszerű énekesekkel beszélgethettek, mint Lola, a Magna Cum Laude frontember Mező Misi, vagy a Csillag születikből ismert Brasch Bence.

„Ma egy napra a gyermekeké az Országgyűlés, bár sajnos nem fért be ide mindenki, aki jó lenne, ha itt lenne", fogalmazott a rendezvény kapcsán Kövér László. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: idén olyan gyerekek kaptak meghívást a rendezvényre, akiket ebben az évben komoly baj vagy nyomorúság ért, illetve határon túli honfitársaink, hogy érezzék: egy közösséghez tartoznak. „Olyan élményekkel akartuk gazdagítani a gyerekeket ezen a napon, amiket felnőtt korukig megőrizhetnek, és talán a többszáz gyermek között a jövő döntéshozói is ott vannak. Tulajdonképpen ezt a stafétaátadást is megelőlegeztük ezzel a rendezvénnyel", mondta a törvényhozás elnöke.

Az előadássorozat végén ünnepélyes ajándékátadásra is sor került Kövér László és Edvi Péter, illetve dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára részvételével.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Galovtsik Gábor