Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonságunk érdekében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 18. 20:03

A napokban tíz új amerikai MRAP harcjárművet kap a honvédség. Az útszéli pokolgépek ellen is biztonságot nyújtanak, s Afganisztánban használják majd – tájékoztatott dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton.

A tárcavezető kedden utazott el Afganisztánba, hogy meglátogassa a magyar kontingenst, és karácsonyi üdvözletet adjon át a katonáknak. A miniszter – többek mellett – tárgyalt David Petraeus tábornokkal, a nemzetközi erők afganisztáni főparancsnokával, valamint az afganisztáni NATO-erők északi parancsnokával.

Hende Csaba bejelentette, hogy a napokban kap a honvédség tíz új MRAP-harcjárművet, és a tervek szerint még negyvenhatot hamarosan. A negyvenhat harcjármű között MRAP-ek és HMMWV-k lesznek majd.
A magyar misszióhoz már megérkezett az a mintegy ötszáz új kevlár-sisak, amelyet a német hadseregtől vásárolt a honvédség.
A miniszter hangsúlyozta, az ISAF főparancsnoka és az északi erők parancsnoka egyaránt elismerően szólt a magyar katonák afganisztáni teljesítményéről.

Hende Csaba beszélt arról is, hogy a magyar katonákat az utóbbi időkben többször is megtámadták, tűzharcba keveredtek, és helytálltak. Ezért miniszteri jogaival élve létrehozott egy kitüntetést – a kardokkal ékesített szolgálati érdemjelet –, amelyet a mostani látogatásakor huszonnyolc Afganisztánban szolgáló katona kapott meg.

A miniszter látogatása alatt felkereste a kabuli repülőteret, amelyet most a magyar katonák vezetnek, a Mazari Sharifban lévő nemzetközi bázist, illetve találkozott a magyar katonákkal Baglán tartományban is. A delegációt elkísérte Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

1595911554