Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazánkba látogatott az Olasz Véderő Vezérkar főnöke

Szöveg: kormany.hu |  2012. július 5. 13:57

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke – a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában – katonai tiszteletadással fogadta július 5-én, csütörtökön a háromnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó Biagio Arbate tábornokot, az Olasz Véderő Vezérkar főnökét. A tárgyalások végén a felek képzési keretmegállapodást írtak alá.

Biagio Arbate a Hősök terén megkoszorúzta a hősi emlékművet, majd udvariassági látogatáson vett részt a Honvéd Vezérkar főnökénél.
A Hotel Hadikban megtartott plenáris tárgyaláson az olasz vezérkar főnökét tájékoztatták a magyar haderő átalakításáról, műveleti szerepvállalásáról és a két ország katonai együttműködésének helyzetéről.

1595938282
A tárgyalások végén – a látogatás kiemelt napirendi pontjaként – Benkő Tibor vezérezredes és Biagio Arbate tábornok képzési keretmegállapodást írt alá. A két ország kölcsönösen kiemelt stratégiai partnerként tekint egymásra, amit az is bizonyít, hogy rendszeresek az ehhez hasonló felsőszintű találkozók éppúgy, mint a – például a Többnemzeti Szárazföldi Erők (Multinational Land Force) keretében történő – végrehajtói szintű együttműködés. Ezért is fontos része a mostani látogatásnak a katonai oktatás kölcsönös együttműködéséről megkötött keretszerződés. 

A képzési keretmegállapodás jelenleg a vezetőképzésre vonatkozik. Az olasz vezetői képzés rendszere megegyezik a közelmúltban átalakított hazai tisztképzés új, modern rendszerével, amely az olasz tanfolyami végzettségek hazai megfeleltetését, elismerését és a megszerzett ismeretek hasznosítását biztosítja. Az oktatási együttműködés megújítását, illetve – annak keretében – az olasz vezetői, felsővezetői képzéseken történő részvételt a Magyar Honvédség kiemelt külföldi képzési feladataként kezeli 2013-tól kezdődően. Az ehhez szükséges nyelvi felkészítésre vonatkozó feladatokat azonban már ebben az évben el kell kezdeni.

A felek egyetértettek abban, hogy a későbbiekben érdemes és szükséges vizsgálni az együttműködés kiterjesztésének egyéb lehetőségeit is.

Fotó: Tóth László

További képekért kattintson galériánkra!