Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazaszeretetre is nevelnek az Erzsébet-táborok

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. július 31. 15:40

„Ha szerda, akkor Hősök Napja” – ez is lehetne a zánkai Erzsébet-táborok mottója. Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a táborok a hazaszeretetre is nevelnek.

A kormánybiztos július 31-én látogatott el Zánkára, ahol személyesen is tapasztalatokat szerzett a táborozó gyerekek szerdai különleges elfoglaltságairól – vegyük például csak a lézeres céllövészetet, a katonai akadálypályát, vagy éppen a Gripen-szimulátort. Simicskó István elmondta: a Hősök Napján a gyerekek azokkal a hivatásokkal ismerkedhetnek meg, amelyek elősegítik hazánk biztonságát. Hozzátette: ezek a táborok nem csupán az aktív szabadidő-eltöltést szolgálják, hanem az önismeret elmélyítését is.

1599206595

„A Hősök Napja nevű tematikus napok – ahol a fiatalok katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel is találkozhatnak – a haza védelmét és egyben a hazaszeretetet is erősítik. A Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy a magyar fiatalokat egészséges nemzettudatra nevelje és a honvédelmi sportokon keresztül egészséges patrióta életérzést alakítson ki bennük" – fogalmazott a kormánybiztos.

Simicskó István kérdésünkre elmondta: a Honvédelmi Sportszövetség megalakulása óta – két és fél éve – folyamatosan erősödik. Erre bizonyíték például az, hogy a szövetség már önállóan is szervezett idén gyerekek számára táborokat. Elmondta: újabb áttörést fog jelenteni majd a Honvédelmi Sportközpontok kiépülése, mely folyamat szeptemberben már el is indulhat. A kormány célja, hogy minden járásban legyen ilyen sportközpont, amely a Magyar Honvédség toborzómunkáját is segíteni fogja.

1599206595

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke kiemelte: három évvel ezelőtt indították el a Hősök Napja programot az Erzsébet-táborokban, melyet idén is mind a tizenegy héten szerdánként rendeznek Zánkán. A programmal a céljuk egyrészt példaképként állítani a gyermekek elé a mindennapi hősöket, másrészt vonzóvá tenni számukra ezeket a hivatásokat.

A zánkai Erzsébet-táborban a nyár folyamán tizenegy turnusban harmincezren kapcsolódhatnak ki. Az Erzsébet-táborok egész éves programjain 2016-ban közel 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt. Idén az egész éves programokon részt vevők száma már megközelítheti a 130 ezret.

1599206596

Fotó: a szerző felvételei