Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősi halott pilótát temettek Vasváron

Szöveg: Tánczos Mihály (nyugat.hu) |  2012. február 20. 12:54

Hatvanhét évvel ezelőtt, egy légi harcot követően zuhant le az a Me–109-es típusú repülőgép, amelynek pilótáját, Horváth György hadnagyot – a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály szervezésében –  katonai tiszteletadás mellett, díszsortűz kíséretében, február 19-én, vasárnap temették el Vasváron.

Katonai tiszteletadással február 19-én, vasárnap helyezték örök nyugalomra Horváth György hadnagyot a vasvári temetőben. A 22 éves tiszt fehér koporsója mellett egyenruhás katonák tisztelegtek, jelenkori és évtizedekkel ezelőtti uniformisokban.

Horváth György légi ütközetben vesztette életét pontosan hatvanhét évvel ezelőtt, 1945. február 19-én.
A Me–109 pilótáját eltűntként tartották nyilván. A legutolsó adatok szerint gépe Esztergomtól 15–20 kilométerre északra zuhant meredeken a föld felé. 2009-ben a szlovákiai Búcs és Karva között egy repülőgéproncsra bukkantak, benne emberi maradványokkal és két magyar hadnagyi váll-lappal. A szlovák szakemberek felvették a kapcsolatot magyar kollégáikkal, s az ő áldozatos munkájuk eredményeképpen kerülhetett végső nyughelyére, magyar földbe a fiatal pilóta.

Vasváron a déli harangszó előtt csendült fel gyászzene, amit a Légierő Zenekar – Szolnok játszott a temetőben. Elsőként Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka emlékezett meg a hősi halottról. „Örök nyugalomra helyezünk egy olyan magyar pilótát, hőst, akinek földi maradványai külföldön kerültek elő. A hősi halott nemcsak életével, de halálával is a hazát, Magyarországot szolgálja" – mondta a tábornok.

A bázis parancsnoka hozzátette: „A repülőeszköz megjelenése óta a háborúk folyamán sok magyar pilóta kartonjára írták rá a századírnokok, hogy «eltűnt». Ez a szó minden érintettnek mást és mást jelent. A családnak a reményt, várakozást, hogy visszatér az, akiről csak ez a rövid hír érkezett a távoli harcmezőkről. A pilótáknak, akik a gépükkel zuhantak a mélybe, a hősi halált jelentette." 

Horváth György hadnagyot ezután Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész búcsúztatta. Amikor a koporsót a mélybe eresztették, sortűz hasított a csendbe.

Magó Károly zászlóstól, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Szolnoki Repülőmúzeum munkatársától megtudtuk, hogyan tűnhetett el egy lezuhant repülőgép.

„A légi harcok forgatagában a századtársak elveszthetik egymást szem elől. Ha olyan területre zuhan le a gép, amit az ellenséges csapatok már megszálltak, akkor nincs lehetőség arra, hogy felkutassák a pilótát, megkeressék a roncsot. Így tűnt el Horváth György hadnagy is. A gép roncsait később betemették, hogy ne zavarja a mezőgazdasági munkát, így nyomtalanul eltűnt. 2009-ben került elő újra, s a szlovák kollégákkal történt kiváló együttműködésnek köszönhetően temethettük most el Horváth Györgyöt "

– mondta a zászlós. 

Zsákovics László, a Szlovákiában található oroszkai Hadtörténeti Múzeum igazgatója a szertartást követően elmondta: „Számomra is megnyugvást jelent ez a temetés. A munkánkban most tettük fel az i-re a pontot. Minden katona megérdemli, hogy rendesen el legyen temetve és ne egy szántóföldben nyugodjon." 

Mint megtudtuk, a gép típusa alapján először német repülőre gondoltak, de a váll-lapok vizsgálatával kiderült, hogy magyar katonáról van szó. Mivel hadnagy pilóta csak egy tűnt el Esztergom környékén, ez jelentősen megkönnyítette az azonosítást. Negyven köbméter földet rostáltak át a hadnagy maradványai után kutatva.

Fotó: A szerző felvételei

(További képekért kattintson galériánkra!)