Idén is több ezer gyerek választotta a Forradalmi Forgatagot
Szöveg: Kovács Dániel | 2015. március 16. 7:16Ebben az évben is több ezer gyerek választotta vasárnapi programul a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Forradalmi Forgatagának utolsó napját március 15-én. A gyerekek rengeteg izgalmas és játékos program közül válogathattak, de a múzeum a szülőknek is tartogatott érdekességeket.
Galéria
Ötödik alkalommal készült nagyszabású programsorozattal nemzeti ünnepünkre a HM HIM. Az egész hetes múzeumpedagógiai foglalkozások után igazi forgatag várta a családokat a múzeumban március 15-én, vasárnap. A színes programok rengeteg érdeklődőt vonzottak, a korabeli fegyvereket bemutató sátor előtt már nem sokkal a nyitás után is nagy volt a nyüzsgés.
A Magyar Szablyavívó Iskola jóvoltából, a programsorozat történetében először profi szablyavívók is érkeztek, akik bemutatták felszerelésüket és vívótudományukat, sőt a vállalkozó szelleműek néhány alapfogást is megtanulhattak tőlük.
A népi játszóház a legkisebbeket célozta meg. A gyerekek gólyalábakat és hasonló autentikus játékokat próbálhattak ki, sok esetben szüleikkel együtt. A nagyobbakat kreatív kézműves-foglalkozások várták, ahol megtervezhették saját egyedi kokárdájukat, pörgettyűiket és számos más érdekességet.
A szabadságharc korának hangulatát a Honvéd Zrínyi Sportegyesület katonai lovas szakosztály huszárai segítettek feleleveníteni, akik a 11. Székely Határőr huszárezred egyenruhájában tartottak bemutatót.
Délután táncház várta az érdeklődőket, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái és zenészei mozgatták meg a közönséget. A múzeumba látogatók megnézhették a március 3-án megnyílt Magyar Kard kiállítást, de az állandó kiállításokra is sokan voltak kíváncsiak.
Fotó: Füzes Judith