Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák is részt vettek a rendőrnapon

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. április 23. 12:54

Látványos gyakorlatokkal, közelharc- és szakmai bemutatókkal, sportversenyekkel, kiállításokkal, koncertekkel várták az érdeklődőket az idén, hetedik alkalommal megrendezett Rendőr- és Tűzoltónapra a szervezők. A fővárosi Városligetben megrendezett eseményen a Magyar Honvédség is képviseltette magát.

1596030927

Az április 24-éhez legközelebb eső hétvégén immár huszonöt éve rendezik meg az országos rendőrnapot, hetedik éve a tűzoltókkal közösen. A rendőrök védőszentje, Szent György és a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián tiszteletére rendezett napon helikopterekkel, gépjárművekkel, motorokkal, lovakkal és kutyákkal is várták a látogatókat a Városligetbe, ahol többek között intézkedéstaktikai bemutatókat, tűzoltási bemutatót, térzenét és mazsoretteket, valamint koncerteket is láthattak az érdeklődők. A gyerekeket különböző versenyek, kutyasimogató, aszfaltrajzverseny, zsonglőrök és arcfestők várták. A sátrak tömkelege között a Magyar Honvédség alakulatainak statikus bemutatói is helyet kaptak.

„A katonai rendészet és a rendőrség munkája szorosan összekapcsolódik, ezért nagyon örülünk, hogy saját rendezvényükre meghívtak bennünket. Nagyon fontos, hogy minél többen megismerjenek bennünket, hiszen egy nagyon fiatal alakulat vagyunk" – mondta kérdésünkre Markovits Szilvia őrmester, a MH Katonai Rendészeti Központ kommunikációs altisztje. Hozzátette: a standnál minden korosztály megtalálta a saját érdeklődési körét. Míg a legkisebbek a fémdetektor iránt érdeklődtek, a nagyobbak inkább a mágnesporos tenyérlenyomat-vételt, valamint az alakulatnál rendszeresített fegyvereket találták érdekesnek.

1596030927

A nagyszínpad előtti területen, a délelőtt folyamán bemutatkoztak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység díszelgő katonái is. A zenés-dinamikus bemutatót követően statikus bemutatóval várták kicsik és nagyok rohamát. Míg az idősebbek egykori katonai élményeiket osztották meg a katonákkal, a fiatalok felmászhattak a katonai járművekre, valamint egy fotó erejéig a díszelgő katonák ruházatába is belebújhattak.

1596030927

Korosztálytól függetlenül osztatlan sikert aratott a nehéz tűzszerészrobot az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred standjánál. „A kicsik állandóan ki szeretnék próbálni a manipulátorkart, hogy működés közben is láthassák a szerkezetet" – mondta Hargitai Ádám hadnagy, az alakulat robbanóanyag-kereső kutyás műveleti századának szakaszparancsnoka, aki hozzátette: a technikai eszközök között egy G-270-es Mercedes és egy UNIMOG gépjármű, egy könnyű és egy nehéz tűzszerészruha, valamint az alakulatnál használt robbantógépek is nagy érdeklődést keltettek.

A tűzszerészek fontos szerepet szántak a kihelyezett hatástalanított robbanótesteknek is. „A toborzás mellett az a célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, mi a teendő, ha hasonló robbanóeszközökre bukkanhatnak, éppen ezért szórólapokat is osztogatunk" – mondta kérdésünkre Ivanyik Alexandra, az alakulat protokollosa.

1596030928

Fotó: Dévényi Veronika