Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két egyedülálló művet mutattak be

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. december 10. 11:58

Ünnepélyes keretek között rendezték meg december 9-én, csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium Magyar Örökség Díjas Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM) Dr. Balla Tibor A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai és Dr. Romsics Ignác Magyarország az első világháborúban című könyveinek bemutatóját.

A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai című könyvet Dr. Veszprémy László alezredes, a Hadtörténeti Intézet igazgatója mutatta be a megjelenteknek, szakmai szempontból pedig Prof. Dr. Hajdú Tibor, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója méltatta a kötetet.

1595911241
„Az emberiség XX. századi története őskatasztrófájának tartott Nagy Háború történetéről a legutóbbi időkig több könyvtárat megtöltő irodalom született. Ám a magyar nemzetközi hadtörténetírás mindezidáig adós maradt az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús katonai elitjének vizsgálatával, a birodalom szárazföldi haderejét irányító, összesen mintegy 1200 fős tábornoki kar tagjainak életútjáról és háborús tevékenységéről nem született tudományos igényű, tárgyilagos összefoglalás.

Ezt a hiányt részben törlesztendő, most egy több éves kutatómunka eredményeként megszületett összefoglalást vehet a kezébe az olvasó, amely Ausztria–Magyarország legmagasabb rangot elért 178 generálisának tiszti életpályáját mutatja be. A kötet számos, eddig a szakemberek által sem ismert új információt tartalmaz, emellett szinte kézzelfogható közelségbe hozza a mű főszereplőit, a sokak által korábban csak olvasmányaikból vagy fényképekről ismert generálisokat, és úgy vélem, jelentős mértékben hozzájárul az Osztrák-Magyar Monarchia katonai elitjéről korábban alkotott kép teljesebbé tételéhez.

A művet lapozgatva a száraz tények mögött megbúvó emberi tulajdonságokat és katonai kvalitásokat is megismerhetünk, megtudhatjuk a tábornokokról, hogy honnan származtak, milyen volt a családi hátterük, milyen iskolát végeztek, mely nyelveket beszélték, milyen kül-, és belföldi kitüntetéseket kaptak békében és haditetteikért, melyen címeket és rangokat birtokoltak, a birodalom által vívott mely hadjáratokban vettek részt 1914 előtt, milyen ütemben léptették őket elő, hol és milyen beosztásban szolgáltak, a világégés melyik frontján harcoltak, gazdagították-e a hadtudományi irodalmat írásműveikkel, mi lett a sorsuk a háború után, végül hol és mikor helyezték őket örök nyugalomra" – írja a könyvről előszavában Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, címzetes egyetemi tanár, a HM HIM főigazgatója.

1595911242
Prof. Dr. Romsics Ignác Magyarország az első világháborúban című kötetét maga a szerkesztő mutatta be. Az első világháború (1914-1918) nemcsak egy korszak lezárását jelentette, de egy új időszak nyitányát is. A kilencmillió emberéletet követelő harcok után régi nagyhatalmak bomlottak fel, így az Osztrák-Magyar Monarchia is, a háborút lezáró békekötések azonban új viszályt teremtett.

A Romsics Ignác főszerkesztésével készült kötet neves szerzők – Balla Tibor, ifj. Bertényi Iván, Bonhard Attila, Hajdú Tibor, Pollman Ferenc, Romsics Gergely, Romsics Ignácz, és Turbucz Dávid – tanulmányain keresztül mutatja be Magyarország részvételét az első világháborúban a különböző frontokon folyó harcokban, a hátországbeli életet, az Osztrák-Magyar Monarchia tengeri és folyami ütközeteit, valamint a hadifogság és a háború után megkötött békeszerződés részleteit.

A korabeli fotókkal, illetve mellékletekkel  rövid életrajzokkal, dokumentumokkal, képeslapokkal, plakátokkal kiegészített anyagok segítenek átfogó képet alkotni a XX. század ezen vérzivataros éveiről.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Szikits Péter