Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kompatibilis technikák és eljárások, hatékony együttműködés

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. november 7. 15:26

Az MH Honvédkórház Tünde utcai Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központjában tartották meg A veszélyes és mérgező anyagok felderítésének, semlegesítésének és a következmények felszámolásának egészségügyi és katasztrófavédelmi feladatai címet viselő konferencia második napi programjait november 7-én, szerdán.

A Belügyi Tudományos Tanács, az MH Honvédkórház és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által közösen szervezett, veszélyes és mérgező anyagok elleni védekezésről szóló program gyakorlati napján a vendégek megtekintették a Magyar Honvédség, valamint a katasztrófavédelem rendszeresített technikai eszközeit.

„Az a cél, hogy a szakmai közönség megismerkedjen a két szervezetnél rendszeresített, egymással kompatibilis technikákkal" – mondta kérdésünkre dr. Papp Antal tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója.

1595944230

Az OKF a megismertetés céljából két katasztrófavédelmi mozgó laborgépjárművet állított ki a Tünde utcában. A könnyű gépjárműtípusból jelenleg kilenc teljesít szolgálatot Magyarországon, de hosszabb távon a tervek szerint minden megyébe jutna belőle egy, többre képes nehéz változatából pedig három-öt darab rendszeresítését tervezik. E járművek minden jelenlegi és jövőben felmerülő szakmai igényt kielégítenek akár a kommunikáció terén, akár a sugárzás, a kémiai, biológiai, vegyi veszélyes anyagok kimutatása kapcsán, és kiválóan vizsgáztak például a két évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa idején is. „Egy ilyen helyzetben pillanatok alatt meg kell állapítani, mennyire mérgező az adott anyag, és ez nem egyszerű" – mutatott rá Papp Antal. „A bíróságon a mai napig megy a vita ezekről a kérdésekről, nekünk azonban egyből kellett a gyors és adekvát válasz, hiszen ezek az információk nélkülözhetetlenek a felkészítéshez és a mentesítési munkálatokhoz is."

A honvédség a Mobil Biológiai Laboratórium Komplexum (MBLK) tevékenységét mutatta be a megjelenteknek. Dr. Vekerdi Zoltán orvos ezredes, a Honvédkórház parancsnokának védelem-egészségügyi helyettese kérdésünkre elmondta: az MBLK védelmi alkalmazásként az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) fejlesztési programjának része, a cél az Európai Unió biovédelmi képességeinek fokozása. Ez a laboratórium telepítése után akár azonnal is képes a biológiai harcanyagok kimutatására: egyedülálló képességei révén megalakulása óta részt vett az athéni olimpiai játékok, valamint a 2006-ban tartott lettországi NATO-csúcstalálkozó biztosításában, illetve több külföldi gyakorlaton is. „Jelenleg a NATO reagáló erőinek (NRF) készenléti feladataira készülünk. Ez az erő a megfelelő politikai döntés esetén bárhol rövid idő alatt bevethető, és részét képezi a biológiai védelem igénye is" – árulta el az ezredes. „E képesség biztosításának törzsét, alapját a magyar laborkomplexum adja."

1595944231

A honvédség és az OKF együttműködése kapcsán mindkét fél kiemelte a hatékonyság kérdését úgy a gyakorlati munka, mint a költségek tekintetében. „Nemcsak együttműködésben gondolkodunk, hanem egymás kisegítésében: a kooperáció kiváló, de pénzügyi szempontokból rá is kényszerülünk arra, hogy együtt tevékenykedjünk" – mondta Papp ezredes. A közös tevékenység jellegére jó példa, hogy például az OKF-nél zajlik a katonatűzoltók kiképzése, de a katasztrófavédelem is folyamatosan küldi a saját embereit kiképzésekre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy az MH Altiszti Akadémia létesítményeibe.

Fotók: Galovtsik Gábor