Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönet a piros baretteseknek

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. december 6. 7:27

„Az önök felkészültsége, fegyvernemünk és a haza szolgálata iránti elkötelezettségük a későbbiekben is megbízható alapot jelent feladataik eredményes megvalósításához” – írta a tüzérek napja alkalmából írt köszöntőlevelében a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök. A piros barettes katonák Szentendrén is ünnepeltek.

Ünnepi állománygyűlést tartottak december 5-én, csütörtök délután Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia Művelődési Központjában a tüzér fegyvernem védőszentje, Szent Borbála napja alkalmából. A rendezvényen ismertették a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök köszöntőlevelét. Mint Hende Csaba és dr. Benkő Tibor vezérezredes fogalmazott, idén jelentős évfordulót ünnepelnek a tüzérek, hiszen a magyar királyi honvédség száz évvel ezelőtt, 1913. március 1-jén állította fel első tábori ágyús tüzérütegét. Másfél évvel később már minden magyar gyaloghadosztály egy tüzérdandárral tudott elvonulni a frontra: ez összesen hatvan tábori ágyús üteget jelentett, amelyből akkor harmincegy már magyar volt.

1595964009
Felsorakoztak a piros barettesek

„A tüzér fogalom tekintélyét megteremtő sikerek alapja mindig is a kitartó, közös munka volt. A két fegyvernem képviselői a szakmai feladatok, gyakorlatok, a lőtéren végrehajtott éleslövészetek alkalmával bizonyították sokoldalú elméleti és gyakorlati felkészültségüket, legyen szó nemzeti feladatról hazai földön, vagy szövetségesi, nemzetközi szerepvállalásról" –  állt a levélben.

A miniszter és a vezérezredes a fegyvernemi nap alkalmából köszönetét fejezte ki a tüzérkatonáknak, valamennyi szervezetnek, intézménynek és munkatársnak, akik elkötelezettek a fegyvernem iránt, és tevékenységükkel hozzájárulnak a sikeres működéshez. Külön köszöntötték a légvédelmi rakétásokat, a nyugállományba vonult katonákat és a tüzér hagyományőrző szervezetek tagjait is.

„Az önök felkészültsége, fegyvernemünk és a haza szolgálata iránti elkötelezettségük a későbbiekben is megbízható alapot jelent feladataik eredményes megvalósításához. Ennek szellemében elvárjuk, hogy további munkájuk során – gazdag hagyományainkra alapozva – nyitottan az új, korszerű ismeretekre és eljárásokra, eredményesen szolgálják hazánk védelmét, öregbítsék a Magyar Honvédség és fegyvernemeink hírnevét. Mindehhez kívánunk önöknek sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét, magánéletükben sok örömet és boldogságot!" – írták.

1595964010
Horváth Gábor dandártábornok és Erdélyi Lajos dandártábornok felavatja a D-20-as ágyútarackot

A levél ismertetése után Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka méltatta a tüzérek kitartó, alapos és elhivatott munkáját, magas szakmai színvonalú szolgálatát, majd dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tartott előadást a magyar tüzér fegyvernem történetéről. Ezt követően a Görgei Artúr Laktanya alakulóterén felavattak egy D-20 és egy Sz-60 típusú löveget, a hozzájuk tartozó emléktáblákkal.

Fotók: Hovári Nikolett