Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külföldi diákok az ellenerőszázad lövészetén

Szöveg: Schäffer Mónika hadnagy |  2018. február 24. 11:38

Megkezdte éves kiképzését az MH Bakony Harckiképző Központ ellenerőszázada a napokban, a hajmáskéri kiképzőbázison.

1599182349
A többnapos lövészet harcjármű-lőgyakorlatokat, szakalap-, kombinált, illetve speciális gyalogsági lőgyakorlatokat tartalmazott. A gyakorlatok célja az volt, hogy a katonák a valóságot megközelítő helyzetekben hajtsanak végre  tűzfeladatokat, amelyek a készségfejlesztésüket szolgálják. Az ellenerőszázad – lövészszázadként – alaprendeltetéséből adódóan más alakulatok felkészítésein elsősorban „alájátszóként", azaz az ellenséges erőt imitálva végzi tevékenységét. De természetesen ennek az alegységnek is végre kell hajtania mindazon kiképzési foglalkozásokat, mint más lövészszázadoknak.

A lőgyakorlatot meglátogatta az ERASMUS+ program részeként Magyarországon tartózkodó hét bolgár cserediák is. A Komjáthy Lajos alezredes vezetésével érkezett négy szárazföldi és három légierős katonai hallgató számára Kopasz Csaba főhadnagy, századparancsnok-helyettes tartott lőtérbemutatót, majd a diákok megtekintették az éleslövészet előkészítését, a lőszerek málházását, valamint a század rendszeresített technikai eszközeit.

1599182350
Az ERASMUS+ az Európai Unió mobilitási programja, amely a felsőoktatási intézmények hallgatói és munkatársai külföldi tapasztalatszerzését támogatja Európa-szerte. A programhoz három éve pályázat útján csatlakozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, egyedülálló lehetőséget nyújtva hallgatóinak a kulturális, nyelvi és szakmai tapasztalatszerzésre, amelyet most a bakonyi alakulat biztosított.

Fotó: Pintér László