„Legyenek hűek a kimondott szóhoz!”
Szöveg: Takács Vivien | 2018. május 18. 9:22A tízhetes alapkiképzést követően harmincegy katona tett ünnepélyes esküt Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál május 17-én, csütörtökön.
Galéria
Az esküt tett újoncoknak elsőként Sipos Antal ezredes, az MH 25. Klapka György Lövészdandár megbízott dandárparancsnoka gratulált. Köszöntőjében elmondta, a mai nap kiemelkedő jelentőségű, amely hatással van az egyén és a közösség életére is. „Az eskü kötelez. Felelősséggel tartoznak önmagukért, bajtársaikért, hazánkért, a nemzetért" – hangsúlyozta az ezredes. „Önök pár hónap alatt ízelítőt kaptak a katonai életből, elsajátították az alapokat, amelyre építkezve teljes értékű tagjává fognak válni ennek a nagycsaládnak" – mutatott rá a megbízott parancsnok. Végezetül felhívta a katonák figyelmét, hogy legyenek hűek a kimondott szóhoz, a zászlóhoz és a nemzethez, amelynek védelmére vállalkoztak.
Az esküt tett katonák között voltak hölgyek is. Egyikük, Gázsity Melinda közkatona érdeklődésünkre elmondta: elsősorban a kihívás, illetve az előrelépési és a tanulási lehetőségek miatt jelentkezett katonának. „A kiképzés minden percét nagyon élveztem. Nőként egyedül az volt kicsit nehéz, mikor málhazsákkal kellett kimennünk a gyakorlótérre" – mondta. Melinda hozzátette: katonaközegben nőtt fel, mert édesapja most is katona. Mint megtudtuk, az eskütétel után az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Művelettámogató Zászlóaljnál lesz géppuskairányzó.
A rendezvényen mások mellett részt vett Molnár Zsolt ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság kiképzési főnöke is.