Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőkiképzésen az önkéntes műveleti tartalékosok

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. augusztus 2. 7:19

Kemény napokon vannak túl azok az önkéntes műveleti tartalékosok, akik ezekben a hetekben sajátítják el az általános katonai ismeretek alapjait a szentendrei MH Altiszti Akadémián, és további kemény napok várnak rájuk az augusztus 17-ei ünnepélyes eskütételig. Izbégen betekintettünk az állomány lőkiképzésének egy napjába.

Szinte áll a levegő az MH Altiszti Akadémia (MH AA) izbégi harcászati lőterén, ám a közel 40 fokos hőség közepette is lankadatlan energiával, több csoportban, rotációs rendszerben folyik az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzése. Negyvenhárom tartalékos gyakorol itt ezekben a napokban, hogy eredményesen hajtsa végre a gépkarabély alap és a pisztoly szakalap lőgyakorlatokat, illetve a kézigránát alap dobógyakorlatot. A jelenlévők kivétel nélkül fiatalok, a 18–23 éves korosztályba tartoznak.

1595939456
„Egy részük most kezdi meg a főiskolát, de olyan is van köztük, aki a múlt héten vette át az egyetemi diplomáját" – mondja kérdésünkre Nagy Attila alezredes (képünkön), az MH AA Mecséri János Kiképző Osztályának osztályvezetője. A fiatalok kiképzési tervben rögzített foglalkozásokon vesznek részt: a jelenleg is zajló komplex foglakozás keretében általános lőkiképzésre összesen 24 óra áll rendelkezésükre, egyébként pedig összesen huszonöt naptári nap alatt kell elsajátítaniuk az alapokat az általános katonai ismeretekből. „Mindent megtanítunk nekik, ami ahhoz szükséges, hogy méltó módon viseljék az egyenruhát, és használni tudják a fegyvereiket" – teszi hozzá az alezredes.

A megszokott tizennégy hetes alapkiképzéshez viszonyítva tehát más a felkészítés időtartama, ám maguk az önkéntes műveleti tartalékosok is más elvárások alapján, más feladatkörben teljesítenek majd szolgálatot, mint a hivatásos és szerződéses állomány tagjai.

Tóth Attila zászlós, a gyakorlatozó második kiképző század vezénylő zászlósa is kiemeli: némileg át kellett alakítaniuk a képzést, hiszen az idő rövidsége miatt a kiképzők részéről is más szemléletet igényel a felkészítés. „Nyilvánvaló, hogy a tizennégy hetes alapkiképzés másfajta fizikai felkészültséget eredményez, de a tartalékosok egészen más jellegű feladatkört látnak majd el" – fogalmaz a zászlós, és hozzáteszi: mivel a korosztály aránylag egységes, és fiatal emberek vesznek részt a kiképzésen, terhelhetőségük több mint megfelelő.

A gyakorlatozó önkéntes műveleti tartalékosokon is látszik, hogy élvezik a foglalkozásokat, és a jelek szerint senkit sem ért meglepetésként a kiképzés keménysége – vagy ha igen, annak is inkább csak örülnek. „Nagyon feszített a tempó és kevés az idő, kicsivel kevesebb feladatot vártam" – ismeri el Zsoldos Géza Lajos szakaszvezető, ám siet kiemelni, hogy örül ennek, a lőkiképzés pedig különösen kedvére való. Mindez nem csoda, hiszen határozott motivációval érkezett. „Vissza szeretnék valamennyit adni a társadalomnak abból, amit én kaptam tőle" – összegzi, miért jelentkezett tartalékosnak.

1595939456
Mindehhez a többiek is csatlakoznak, bár van, akinél családi példából eredeztethető az elkötelezettség. Ilyen például az ajkai Bóta Boglárka szakaszvezető. „Édesapám katonaként szolgált, vagyis a példa a családban is adott volt" – mondja mosolyogva. A kiképzés megfelel az előzetes várakozásainak. „Nehezek a feladatok, de elviselhetőek, főleg, hogy jó szakaszunk és jó századunk van, teljes mértékben segítjük egymást, mindenki nagyon bajtársiasan áll a másikhoz. Nagyon élvezetesek a különprogramok is a napi gyakorlatok után, tegnap például hadihajóval utaztunk a Dunán, ez nagyon tetszett" – teszi hozzá.

Kalasnyai Krisztina szakaszvezető a Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi igazgatási szakán tanul, és azért jelentkezett tartalékosnak, hogy a gyakorlatban is kipróbálja magát. „Először egy diplomával alapozom, de jövőben is ezen a pályán szeretnék maradni" – magyarázza. Társaihoz hasonlóan Krisztina is teljes mértékben elégedett a kiképzéssel, jól érzi magát, a tapasztaltak megfeleltek az előzetes várakozásainak. „Azt kapom, amit vártam" – mondja.

A kemény kiképzést követően az önkéntes műveleti tartalékosok – számos új ismeret birtokában – augusztus 17-én, pénteken teszik majd le esküjüket a szentendrei Görgei Artúr Laktanyában.

Fotók: Dévényi Veronika

További képekért kattintson galériánkra!