Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtapasztalhattuk, hogy a fontos pillanatokban erős az ország

Szöveg: Szűcs László |  2013. június 24. 20:14

Azért jöttünk ma ide, hogy köszönetet mondjunk. Elvégeztétek a munkát, teljesítettétek a küldetést, amire felesküdtetek, amire minden nap készültetek – hangsúlyozta Hende Csaba június 24-én Tatán.

A honvédelmi miniszter az Eszterházy kastélyparkban megrendezett ünnepi állománygyűlésen köszönte meg a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár, a székesfehérvári MH Összhaderőnemi Parancsnokság, az MH 93.Vegyivédelmi Zászlóalj, a 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamit a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ katonáinak a júniusi, dunai árvízi védekezésben végzett munkát.

„Az árvízi védekezés feszült napjai megint megmutatták, hogy a Magyar Honvédség erős. Erős, mert honvédei tudják mindazt, amit egy katonának szakmai hozzáértésből, bátorságból, hivatástudatból, elkötelezettségből tudnia kell" – fogalmazott Hende Csaba, hozzátéve: az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, hogy a fontos pillanatokban milyen erős az ország.

1595956227

A gátakon találkozott az ország, az emberek egy célért dolgoztak, minden erejüket megfeszítve, sikeresen. Ebből az erőfeszítésből vette ki a részét a Magyar Honvédség sokakat meglepő, büszkeségre okot adó erővel és elszántsággal. Az ország elvégezte a munkát, kivédte minden idők legnagyobb dunai árvízét – emelte ki a miniszter.

„Ti pedig a gátakon ismét méltóak voltatok arra a zászlóra, amit az ország népe adott a kezetekbe. Az a zászlószalag, amit e kemény munka, e nagyszerű siker emlékezeteként csapatzászlótokra kötnek a polgármesterek, azon települések köszönetét fejezi ki, amelyekért küzdöttetek" – mondta a honvédelmi tárca vezetője, aláhúzva, hogy a katonák elvégezték a munkát, és ezzel bebizonyították a magyar embereknek, hogy számíthatnak rájuk hasonló helyzetekben.

„Honvédek, ne legyenek kétségeink, a veszély újra jelentkezni fog. A telefon újra meg fog csörrenni és újra mozdulni kell. Készen kell állnunk" – hangsúlyozta Hende Csaba.

1595956227

Michl József, Tata polgármestere ünnepi beszédében polgármestertársai nevében is megköszönte azt az áldozatos munkát, amit a dunai árvíz ideje alatt a katonák a környékbeli településeket végeztek. Mint elmondta, most a természet erőivel szemben kellett bebizonyítani azt, hogy ha sok ember kellő szaktudással, odafigyeléssel hajlandó odaállni, akkor minden nehézségen túl lehet jutni.

Az ünnepségen a Tata környéki, Duna-menti települések polgármesterei zászlószalagot kötöttek fel a védekezési munkálatokban résztvevő alakulatok csapatzászlóira.

Fotó: a szerző felvételei