Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Négylábú járőrök

Szöveg: Révész Béla |  2017. március 20. 8:19

A Magyar Honvédség egyik legfiatalabb, egy esztendővel ezelőtt létrejött alakulata az MH Katonai Rendészeti Központ (MH KRK). Az új szervezethez új képességek is párosultak. Ilyen a kutyás alegység, amelynek kiképzésében a rendőrség nyújt hathatós segítséget a katonáknak.

1596029143

Dunakesziben, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központban március 17-én, pénteken tette le segédtanfolyami záróvizsgáját az MH KRK két kutyavezetője. Mint azt Zsoldi Tamás, a központ szakoktatója a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a kiképzésen a kutyák harckészségének szinten tartása élvez prioritást, a képzésen részt vevők pedig azt bizonyítják, mennyire tudták, tudják segíteni ezt a munkát. A szakoktató hozzátette: ami a kutyákat illeti, azok az alapképzés végén minősítő vizsgát tesznek, hogy őrző-védő szituációkban meg tudják állni a helyüket. Utána már csak a kiképzőn, a segéden és a kutyavezetőn múlik, milyen készségeket tudnak még elsajátíttatni vele.

A kutyák 12-14 hónaposan kezdik a kiképzést. Az ebek idegrendszeri érése 16 hónapos kor után fejeződik be, így mire véget ér a kiképzés, már egy „kész" kutyát tudnak munkába állítani. A Magyar Honvédségnél a különböző kiemelt biztonsági pontokon, illetve az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél alkalmaznak speciális feladatokra kiképzett kutyákat, ám a járőrkutyás struktúrát gyakorlatilag most alakítják ki.

1596029143

Riczler Tamás alezredes, az MH KRK kiképzésért felelős parancsnokhelyettese elmondta: az újonnan felálló rendszert az alakulat a katonai rendész feladatokkal remekül összhangba tudja hozni, akár rendezvények biztosításakor, akár járőrszolgálat megerősítésekor, vagy ember számára kevésbé járható területek ellenőrzésekor. A képzés kapcsán az alezredes a rendőrséggel való kiváló együttműködést hangsúlyozta. „A segédképzésének az volt a legnagyobb előnye, hogy az alakulat a három és fél hónapos képzés után már maga tudja folytatni a kutyák és fegyveres társaik gyakorlatoztatását. Ez azonban távolról sem jelenti az együttműködés végét: további képzéseket szeretnénk közösen végrehajtani, hiszen a rendőrök szakmai tanácsokkal és gyakorlati útmutatással egyaránt segítik a honvédség munkáját. Ez a költséghatékony és szakmailag is kiemelkedő gyakorlat-sorozat biztosítja, hogy a KRK a kutyás alegység tekintetében is tudása legjavát nyújtsa" – mondta Riczler alezredes.

Az MH KRK jelenleg négy kutyával rendelkezik, számukat azonban a közeljövőben növelni akarják. A négylábú járőrök folyamatos terhelés alatt állnak, hiszen képességeiket állandóan szinten kell tartani. És – ahogyan az a speciálisan felkészített rendőri és katonai kutyáknál lenni szokott – a kutya és kutyavezető elválaszthatatlanok. Nemcsak társak, de a munkaidőn kívül is barátok.

Egy jól képzett négylábú 9-10 éves koráig szolgál, s az esetek szinte száz százalékában nyugdíjas éveit is korábbi vezetőjével tölti.

1596029143

Fotó: Tischler Zoltán