Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőn felül

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2017. március 20. 7:21

Nehéz esztendő vár a honvédségre 2017-ben, ám folytatódnak a megkezdett intézkedések, amelyek az állomány méltóbb megbecsülését célozzák, a fejlesztések pedig rég nem látott tempóban valósulnak meg a következő időszakban. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével tekintettünk előre az idei esztendőt illetően.

1596029141

Dr. Benkő Tibor vezérezredes


Vezérezredes Úr! A jelenlegi kilátások alapján mit gondol, milyen év lesz 2017 a katonák számára?

A honvédség eddig is kiemelkedő helytállással, sokszor erőn felül végezte feladatait az ország és a magyar emberek biztonságának garantálása érdekében. Ez az esztendő hasonlóan nehéz lesz. A 2016-ban meghirdetett, az embert, a katonát középpontba helyező programhoz híven számos olyan intézkedés és fejlesztés indult a közelmúltban, amely azt szolgálja, hogy a Magyar Honvédség tagjai hatékonyabban, biztonságosabban és nagyobb megbecsültséggel tudják végezni feladataikat az ország védelmében. Azt várom ettől az évtől, hogy ez kiteljesedjen, látható és érezhető legyen minden katona számára.

Mindezzel párhuzamosan meghirdették az utóbbi negyedszázad legnagyobb haderő-fejlesztési programját is…

A kormány úgy döntött, hogy 2026-ig minden évben a GDP-részarány 0,1 százalékával többet fordít honvédelmi kiadásokra; erre alapozva megkezdődhet a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program. 2017 egyik legfontosabb teendője az ebben foglaltak megvalósításának elindítása, végrehajtása. Olyan feladatokat és célokat tűztünk magunk elé, amelyek bőven ellátnak bennünket munkával. A program elődleges célja egy, a katonák felkészültségén és tudásán alapuló, modern eszközökkel felszerelt, a kor biztonsági kihívásaira megfelelő válaszokat adó Magyar Honvédség kialakítása úgy, hogy ezzel egyidejűleg biztosítva legyen a társadalom széles rétegeiből építkező hátország is, amely önként és tudatosan gondolkodik és cselekszik az ország biztonságáért. Ennek a bázisnak az egyik pillére a megújuló, területi elven szerveződve átalakuló önkéntes tartalékos rendszer; emellett idén új arculattal, megújult felületeken, korszerű eszközökkel szólítja meg a Magyar Honvédség a fiatalokat. Ezt a célt szolgálja a Honvédelmi Sportszövetség létrehozása, illetve a kadétrendszer is.

És milyen beszerzéseket, fejlesztéseket tervez a tárca a program égisze alatt?

Már tavaly is közel kétszáz terepjáró gépkocsi, illetve – mintegy hétmilliárd forint értékben – speciális gépjárművek beszerzése történt meg. Megkezdődött a katonák egyéni felszerelésének, ruházatának megújítása, az új eszközökkel és hadigyakorló egyenruhákkal történő ellátás folyamatosan zajlik. A fejlesztések idén is folytatódnak, ezek középpontjában továbbra is az ember, a katona áll, kiemelt figyelemmel az egyéni felszerelésükre, a ruházatukra, a fegyverzetükre és a haditechnikai eszközökre.

1596029141

A magyar–amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő eleme mindig is a katonai együttműködés volt.

Utóbbiak tekintetében különösen gyakran visszatérő téma a forgó- és merevszárnyas képességek bővítése, ami szintén megkezdődött tavaly.

Elengedhetetlen a légi szállítóképességünk megújítása. A jelenleg rendelkezésre álló An–26-os szállító repülőgépek három-négy évtizede szolgálnak, és bár működőképes, biztonságos, jó eszközök, mégis eljárt felettük az idő. Hatótávolságuk tekintetében nem is képesek minden esetben biztosítani a honvédség igényeit. A cél tehát egy, a kor színvonalának megfelelő, biztonságosan és költséghatékonyan üzemeltethető szállítórepülőgép-flotta létrehozása, amely megoldást nyújt az elkövetkezendő huszonöt év távlatában. A Jak–52-es repülőgépek kiváltása érdekében, hamarosan megérkezik az első körben beszerzett négy új, Zlin típusú kiképző repülőgépünk. Ezek kiképzésre, felderítésre, de akár a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, sőt, szükség esetén például az árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek. A személyzet átképzését úgy szerveztük meg, hogy mire megérkeznek az új gépek, a pilótáktól a földi kiszolgáló műszakiakig mindenki készen álljon, és azonnal használatba is vehessük azokat. Emellett szeretnénk olyan repülőgépeket is beszerezni, amelyek a pilóták kiképzését segítenék, a kisgépektől a vadászgépekig eljutva.

Mi a helyzet a helikopterekkel?

Tavaly két AS–350B típusú helikopterrel bővült a helikopterképesség, és idén visszaérkezik a 2016-ban nagyjavításra kiküldött négy Mi–17-es szállítóhelikopter is. Ez egy átmeneti döntés eredménye, a felújítást követően azonban a helikopterek hét évig el tudják látni feladataikat. Ugyanakkor ez nem váltja ki korábbi célkitűzésünket, miszerint új, illetve újszerű gépek is kellenek.

Van-e bármi alapjuk a sajtóban megjelent információknak a beszerzendő új helikopterek típusát illetően?

A típus ennél a beszerzésnél sincs meghatározva, csak a feladat, illetve a követelmények, amelyekre alkalmasnak kell lenniük ezeknek a gépeknek. Így minden, a sajtóban megjelent konkrét típus csak feltételezésen és találgatáson alapszik.

1596029141

Két zászlóalj fúziójával tavaly alakult meg az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred.

Mik a tervek a határvédelmi feladatok kapcsán? Lesznek-e változások?

Azzal számolunk, hogy továbbra is szükség lesz a katonák helytállására. A határvédelmi feladatokban jelenleg egyszerre körülbelül háromezer katona vesz részt. Ha nem változik a migrációs nyomás, véleményem szerint ez a létszám csökkenthető lesz valamelyest az újabb kerítés megépítését követően.

Miként kívánja a tárca és a haderő vezetése csökkenteni az állomány leterheltségét?

A határ menti feladatok komoly erőket kötnek le a honvédség erőforrásaiból, hiszen emellett ellátjuk az alaprendeltetésünkből adódó valamennyi feladatunkat is. Tekintettel arra, hogy ezek mennyisége idén sem csökken, igazán csak létszámnöveléssel érhető el eredmény. Ugyanakkor a terhek elviselhetősége érdekében tavaly ősszel megkezdődött a kor színvonalának megfelelő határvédelmi bázisok kiépítése Kelebián, Bácsalmáson, Madarason és Hercegszántón. Ezek egyenként százötven fő elhelyezésére és pihentetésre alkalmas táborok, a használat első tapasztalatai pedig nagyon pozitívak. Bátran mondhatjuk, hogy világszínvonalú tábori körülmények között tölthetik pihenőidejüket a katonák két szolgálat között. A mintegy kilencven szabványos – húsz láb hosszú – konténerből álló bázis egy századnyi katona pihentetését és étkeztetését biztosítja, ugyanakkor tartalmazza a szükséges irodai, egészségügyi ellátó és raktározási funkciókat is. Mindemellett töredékére csökkent az utazási idő is a szállás és a szolgálati hely között, és ez szintén eredményez bizonyos leterhelés-csökkentést.

Most már jó ideje szolgálnak a katonák a határon. Tekinthető-e rutinfeladatnak ez a munka?

Nem szabad annak tekinteni. Még akkor sem, ha sok katona akár fél tucat alkalommal is teljesített már szolgálatot a határon. Számukra sem rutinfeladat azonban, még ha kellő rutinjuk, gyakorlatuk is van benne. A magyar határ mentén összesen közel 16 ezer katonánk fordult meg a különböző váltásokban, ami a honvédség szempontjából szintén komoly gyakorlatot jelent, s ez a másfél év sok tapasztalattal szolgált számunkra is. Katonáink a déli határ mentén végezhettek terepfelmérést, részt vehettek a határzár kiépítésében és a járőrözés is valóságos szolgálati tevékenységet takar. Mindez azt is jelenti, hogy a honvédségnek mindennap, több mint ötszáz kilométer szélességben gondoskodnia kellett a katonák elhelyezéséről, ellátásáról, a szolgálati feltételek biztosításáról.

1596029142

A határvédelmi feladatokban a katonák szorosan együttműködnek a rendőrökkel.

Tavaly új katonai szervezetek is létrejöttek. Melyek az első időszak tapasztalatai ezekkel kapcsolatban?

Egy év tapasztalatai alapján azt mondhatom: beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, teljesítették az elvárásokat. Az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred határidőre elérte működőkészségét, ősszel pedig felvette vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy nevét. Az alakulat széles körű szakmai felkészültségét mutatja, hogy az ezred 2. különleges műveleti osztaga is megkapta a NATO Combat Ready (harcra kész) minősítését. Az ezred megalakulásával párhuzamosan, az MH különleges műveleti vezetés-irányítási feladatainak ellátására, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság bázisán létrejött a Különleges Műveleti Főnökség. Országos hatáskörű szervként létrehoztuk az MH Katonai Rendészeti Központot, amely hazánk és a magyar emberek közvetlen biztonságának erősítését is szolgálja. Emellett az alakulat külföldre is kiajánlható, a nemzetközi missziókban is szükséges katonai rendőri (military police) képesség kialakítása is folyamatos. Külön elismerés, hogy alakulatként ők kezdhették el viselni elsőként az új gyakorlóruházatot. Az ugyancsak tavaly létrehozott MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság pedig kulcsszerepet tölt be a kiképzés és a területvédelmi tartalékos rendszer feladatainak végrehajtásában.

A missziós szerepvállalásra áttérve: milyen változások várhatók a Balkánon?

A nemzetközi műveletekben lévő katonáink több mint fele a nyugat-balkáni hadszíntéren szolgál, a KFOR-kontingens a jelenlegi legnagyobb létszámú magyar műveleti szerepvállalásunk, mintegy 350 fővel. Ami a jövőt illeti: hazánk nyugat-balkáni védelempolitikai érdekeinek megfelelően, a műveletből kivonuló Portugáliától átvesszük a KFOR Taktikai Manőver Zászlóalj vezető nemzeti szerepét. A Magyar Honvédség március elsejétől a Novo Seló-i táborba vonta össze a műveleti területen lévő manővererőit, vezető nemzeti feladatának ellátása érdekében.

Mit tud mondani az erbili kontingens munkájáról? Várhatók-e változások ott?

Az „Iszlám Állam" közös értékeinket és érdekeinket fenyegeti. Irak és Szíria stabilizációja létfontosságú, mert ezáltal csökkenhet a terrorfenyegetettség és a migrációs nyomás Európában, s így Magyarországon is. Céljaink eléréséhez együttműködésre van szükség: Magyarország támogatja a nemzetközi közösség stabilizációs erőfeszítéseit Irakban és Szíriában egyaránt, ezért is vesz részt ebben a közös szövetségi feladatban. Irakban jelenleg mintegy százötven katonánk végzi az „Iszlám Állam" ellen harcoló pesmergák kiképzését, és a kitűzött közös célok elérése érdekében egyelőre nem csökkenthetjük e vállalásunkat. Ugyanakkor ne feledjük, ott vannak a magyar katonák még Afganisztánban is. Ebből a két országból nagy számban érkeznek migránsok az Európai Unióba, tehát katonai jelenlétünkkel is hozzájárulunk a migrációt kiváltó okok gyengítéséhez.

1596029142

Az országos hatáskörű szervként működő Katonai Rendészeti Központ hazánk és a magyar emberek közvetlen biztonságának erősítését is szolgálja.


Milyen nemzetközi gyakorlatokban veszünk részt idén, és melyek ezek közül azok, amelyeket már a fokozottabb, keletre szóló erődemonstrációk jegyében tervezett meg a NATO?

Az év legnagyobb nemzetközi gyakorlatsorozata a Saber Guardian 2017 lesz. Ez az Egyesült Államok szárazföldi haderejének Európában állomásozó katonai szervezetei által támogatott, nagy láthatóságú kiképzési esemény, amelyet több tagországban, köztük Magyarországon hajtanak végre. Ez a gyakorlat, a NATO varsói csúcstalálkozóján megfogalmazottaknak megfelelően, a hiteles kollektív védelmi képességeket demonstrálja. Jó alkalmat teremt arra, hogy a szövetséges partnerek a gyakorlat terén is erősítsék együttműködésüket a közös célok érdekében. Hét ország tizenhét nemzeti gyakorlatát kapcsolják be ide, mintegy 40 ezer fő részvételével, amelynek súlypontja a fekete-tengeri, vagyis a déli régió. A gyakorlatsorozat éleslövészetekkel egybekötött, terepen végrehajtott harcászati gyakorlatokból, valamint számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlatból áll össze.

Mi lesz a mi szerepünk ebben a gyakorlatsorozatban?

Hazánkban is jelentős katonai csapatmozgások történnek majd levegőben, közúton és vasúton július során, illetve Magyarország is helyszíne lesz néhány gyakorlatnak. Különböző módon veszünk részt a részgyakorlatokban: szerepet kapnak a különleges műveleti erők, a szárazföldi alakulatok és a logisztikai biztosítás, és természetesen a légierő is a Gripenekkel. Az események közül külön kiemelt a Szentesi Fokos 2017, amelynek keretében katonáink Győr környékén, pontonhidakkal fogják segíteni a Dunán a NATO-alakulatok átkelését nappal és éjszaka. Ez például egy olyan képességünk, amelyben kiemelkedők vagyunk nemzetközi szinten is. A Gripenek légvédelmi és közvetlen légi támogatási feladatokat hajtanak végre a szárazföldi csapatok segítése érdekében a gyakorlat mozzanatai során, így többek között a dunai átkelésnél is. Várpalotán a visegrádi országok nagy láthatóságú Brave Warrior 2017 gyakorlatát rendezzük meg amerikai részvétellel. A Swift Response 2017 gyakorlaton a kijelölt amerikai erők – összesen körülbelül 3500 fő és tizenhét C–130 Hercules szállító repülőgép – az MH Pápa Bázisrepülőtérre települnek, és innen indítják a Romániába és Bulgáriába tervezett ejtőernyős műveleteiket. A Magyarországon rendezendő Black Swan 2017 pedig a Saber Guardian 2017 különleges műveleti gyakorlata lesz.

Januárban hivatalba lépett az új amerikai elnöki adminisztráció. Mire számíthatunk a katonai kapcsolatok terén, és mit vetít előre az olyan legendás tábornokok magas pozícióba kerülése, mint James Mattis vagy H. R. McMaster?

A magyar–amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő eleme mindig is a katonai együttműködés volt, és e jó kapcsolat folytatására törekszünk az új washingtoni kormányzat időszakában is. Az említett tábornokok óriási szakértelemről tettek tanúbizonyságot aktív katonai szolgálatuk alatt is, ezért úgy gondolom, új beosztásukban is kiválóan megállják a helyüket.

Fotó: Dévényi Veronika és Rácz Tünde

Forrás: Magyar Honvéd 2017. március