Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nomád portyán a ludovikások

Szöveg: Tóth Flórián honvédtiszt-jelölt |  2014. október 27. 8:13

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honvédtiszt-jelöltjei tábori kihelyezéssel egybekötött komplex harcászati gyakorlaton vettek részt október második hetében.

1595981413

A foglalkozáson résztvevő gyakorló alegység állománya a katonai vezetői, az üzemeltetői és logisztikai alapképzési szak II. éves honvédtiszt-jelöltjeiből, valamint a katonai vezetői alapképzési szak kijelölt III. és IV. éves tisztjelöltjeiből állt. A gyakorlat során a másodévesek lövész, kollektívfegyver kezelő, távbeszélő és egészségügyi katonai szerepkörben tevékenykedtek, a harmad- és negyedéves tüzér, harckocsizó és felderítő szakirányon tanuló tisztjelöltek szakmai beosztásokat láttak el, míg a lövész tisztjelöltek raj-, szakasz- és századparancsnoki szerepkörben gyakorolhatták az elméletben elsajátított ismereteket. A foglalkozáson közreműködtek többek között az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj kiscsoportos harcászatban jártas, többek között ranger- és rohamlövész-tanfolyamokat végzett katonái is. A mentori szerepkörben tevékenykedő katonák a tervezéstől kezdve egészen a végrehajtásig segítették a gyakorló parancsnokok munkáját. Az éles végrehajtás során már döntnöki szerepkörben tevékenykedtek és mérték fel az elsajátított és begyakorolt harcászati eljárásokat.

1595981414

A gyakorlat során olyan összhaderőnemi műveleti környezetet alakítottak ki, amely megfelelt az országvédelmi tevékenységekkel szemben támasztott követelményeknek, valamint feldolgozta az Afganisztánban és Maliban végrehajtott műveletek tapasztalatait is. A komplex harcászati foglalkozás során egy századszintű alkalmi harci kötelék támadó harcra történő felkészülését, valamint a támadás végrehajtását gyakorolták be ugyancsak honvédtiszt-jelöltekből álló ellenerő szakasz bevonásával. A támadó század két könnyű lövész és egy gépesített szakaszból állt négy BTR-80 harcjárművel és egy T-72 harckocsival.

A harcászati gyakorlaton szimulált összfegyvernemi harc során a támadó századot az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis előretolt repülésirányítói támogatták. A gyakorlaton részt vett egy Mi-8-as szállító helikopter, amely egy Mi-24-es harci helikopterpárt szimbolizált. A gyakorlat a valóságot legjobban megközelítő környezetben folyt.

1595981414

Fotó: a szerző felvételei