Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Párbajhősök Izbégen

Szöveg: Snoj Péter |  2013. május 31. 9:44

Tár bent, fegyver célon, lövész összpontosít és megszorítja az elsütő billentyűt. E mozdulatsor játszódott le számtalanszor a Magyar Honvédség Lőbajnokságán. A május 28-30. között, az izbégi lőtéren tartott versenyen a céllövészeten túl még párbajban is megmérettették magukat a versenyzők.

1595955030
 

Sokaknak rutin, egyeseknek pedig nem mindennapi kihívás volt a lőbajnokság, hiszen a

Magyar Honvédség szinte minden alakulatától érkeztek csapatok, hogy versenyre

kelljenek bajtársaikkal. Összesen 394-en jelentkeztek 27 csapatot alkotva.

A bajnokság népszerűségének okára Deme Tibor ezredes, az

MH Altiszti Akadémia törzsfőnöke adott választ: „A lőbajnokság egyike annak a négy alap

bajnokságnak, amiről úgy gondolom, hogy a katonák számára a legfontosabb. Minden

évben egyszer rendezik meg, ezért itt mérik össze az alakulatoktól érkező csapatok

az ismereteiket, jártasságukat a fegyverek kezelésében, illetve lőkészségükben."

A bajnokság során a versenyzők a honvédségben rendszeresített P9RC Parabellum pisztollyal és AK-63 Kalasnyikov gépkarabéllyal teljesítették a feladatokat.

Túl a dicsőséges helyezéseken és elismeréseken, a katonákat a közösen időtöltés is

motiválta.  Három kategóriában mérették

meg magukat a katonák a szinte mindennap változó időjárásban. Pisztollyal küzdötték

le a célokat borongós záporban, gépkarabéllyal kongatták a találat hatására leforduló

táblákat pirító napsütésben és végül zuhogó esőben vívták meg párbajaikat.

1595955030

No persze e küzdelem alatt ne gondoljunk amolyan vadnyugati poros főutcán

szembeállós leszámolásra! A lőbajnokság párbajában mindössze elméleti síkon

vívtak csatát. A csapatok fekvő testhelyzetből indultak, majd rövid futást követően

a lőállásban újra levetették magukat a földre és tüzet nyitottak az ellenfél csapat

létszámával megegyező számú célokra. Ha a lövész eltalálta célját, a másik csapat azonos

pozíciójában fekvő katona kiesett a körből.

A bajnokságon gépkarabéllyal indult Bánszki Gábor őrnagy is, aki nem régiben

egyébként negyedik Európa-bajnoki díját gyűjtötte be vadászíjász kategóriában. Szerinte

az eszköz nem számít, a kihívás íjnál, lőfegyvernél ugyanaz. „A feszültség, amely az edzés

és a verseny között szokott jelentkezni. Hiszen edzésen viszonylag nyugodt körülmények

között tud gyakorolni az ember és megtapasztalja azt, hogy mire képes fizikálisan, illetve

mentálisan, csak a versenyszituáció egy kicsit más. És ez a megváltozott helyzet az, ami

jelentősen befolyásolja a versenyzők eredményét" – mondta a Nemzeti Közszolgálati

Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Testnevelés és Sportközpont

vezetője.

1595955031

A harmadik nap végén tartott eredményhirdetésből kiderült, kik voltak idén a legjobb

fegyverforgatók. A különböző kategóriák döntősei a 86. Szolnok Helikopterbázis, az 59.

Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, a Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az

54. Veszprém Radar Ezred állományaiban tartoztak.

Fotó: Dévényi Veronika