Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Semmi sem történik, amíg valami meg nem mozdul

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. április 25. 15:00

Négy vasúti kocsi, két Rába H18-as típusú terepjáró tehergépjármű és egy húszlábas konténer játszotta a főszerepet az MH Katonai Közlekedési Központ rakodási módszertani bemutatóján, amelyet a vezérkari tanfolyam hallgatói és az MH Ludovika Zászlóalj harmadévesei tekinthettek meg április 24-én, Táborfalván.

1595953028

A gyakorlat célja többrétegű volt, egyrészt elméleti oktatáson ismertették meg a vendégekkel a katonai szállítások során alkalmazott vasúti kocsi-típusokat, másrészt bemutatták a résztvevő állománynak a honvédségben vasúti szállítás során rendszeresített rögzítő eszközöket, alkalmazásuk módját és azok gyakorlati használatát. Ugyanígy betekintést nyerhettek a megjelentek a haderőben rendszeresített anyagmozgató- és rakódóberendezések, azaz konténerszállítók és targoncák alkalmazásába.

A vendégek számára természetesen nem volt teljesen új mindaz, amit láttak, hiszen aki a haderőben dolgozik, garantáltan találkozott már a Katonai Közlekedési Központ tevékenységével, akár missziós területen szolgál, akár csak szolgálati járaton utazik. A központ munkája a honvédség teljes rendszerét átszövi és lefedi. Ennek megfelelően nagyon fontos, hogy mind a jövő katonai felső vezetői, mind a jövő honvédtisztjei testközelből is megismerkedjenek az általa végzett feladatokkal – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Mogyorósi József mérnök ezredes, parancsnok.

Mint hangsúlyozta, a központ fő feladata mostanában a missziós szállítások végrehajtása, illetve az Afganisztánból történő légi hazaszállítások lebonyolítása, de természetesen a különböző nemzetközi gyakorlatokon való részvétel is rendszeres, illetve itthon is tartanak különböző nemzetközi és hazai gyakorlatokat, amelyekről nem hiányozhatnak az MH KKK szakemberei. „Semmi sem történik, amíg valami meg nem mozdul" – idézte jelmondatukat az ezredes.

1595953028

A honvédséget közúton, vasúton, vízi szállítási útvonalakon egyaránt mozgásban tartó központ munkatársai a héten többek között egy Hajmáskéren zajló zászlóalj-harccsoport gyakorlathoz kapcsolódó vasúti kiszállításokat is teljesítik.

Fotók: Füzes Judith