Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanteremből a terepre

Szöveg: Galambos Sándor - Bába Melinda |  2015. június 18. 14:00

Végéhez közeledik a XXIX. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC). A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett háromhetes kurzus hallgatói az ENSZ által is elismert végzettséget igazoló oklevelet július 19-én, a Honvédelmi Minisztériumban veszik majd át.

Tizenhárom külföldi és tíz magyar tiszt részvételével nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyamot tartanak a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban. A hallgatók rövidesen az ENSZ és az EU által működtetett fegyvertelen katonai megfigyelő missziókban teljesítenek majd szolgálatot.

A háromhetes felkészítés első harmadában a hallgatók zömében elméleti foglalkozásokon sajátították el, illetve frissítették fel a katonai megfigyelők számára szükséges alapismereteket, a második héttől viszont már a gyakorlati foglalkozások kerülnek előtérbe: a tanteremben tanultakat alkalmazzák a terepen. Az első szituációs tréninget a szolnoki kiképző központ bázisán hajtották végre. Ennek keretében járőrcsoportokba osztva öt különböző életszerű konfliktushelyzetet kell megoldaniuk – a „helyi média" állandó, „zavaró" jelenléte mellett.

1596734195

Az első feladat egy, az ellenállók által felállított illegális ellenőrzőponton történő áthaladás volt, majd egy elrabolt ENSZ-megfigyelőt kellett kiszabadítaniuk, akit a feltételezett helyzet szerint az általa megbecstelenített lány apja, a helyi törzsi vezető és családja tartott fogva. A harmadik helyszínen egy aknamezőre futott terepjáró két súlyosan sérült ENSZ katonai megfigyelőjén segítettek a járőrcsoport tagjai. A mentést nehezítette, hogy a működésképtelenné vált gépkocsit rengeteg helyi lakos állta körül, akik közül néhányan a sebesültek életéért aggódtak, mások viszont a magatehetetlen katonákat és az autójukat akarták kifosztani.

Ezt követően egy hangoskodó tömegben kellett intézkedniük a járőr tagjainak. A beállított helyzet szerint ugyanis egy menekült család szeretett volna visszaköltözni az elhagyottnak hitt otthonába, de a házban már évek óta egy másik, lakásfoglaló família lakott. Ugyanakkor mindkét fél hiteles, de más-más hatóság által kiállított dokumentumokkal igazolta, hogy őt illeti az ingatlan.

Végül a járőrök az év legfontosabb ünnepébe „csöppentek", amire az ENSZ-járőröket is meghívják a helyi vezetők. Nagy sértés visszautasítani egy ilyen szívélyes invitálást, viszont a rendezvényen gyanús állagú, „rendhagyó" ízű ételeket és italokat szolgáltak fel. A tanfolyam hallgatóinak pedig meg kell találniuk az arany középutat: ne sértsék meg a helyieket, és ők is túléljék az ünneplést komolyabb gyomorrontás nélkül.

1596734195

Következő nap egy egész napos, komplex járőrgyakorlaton vettek részt a kurzus hallgatói Egerbakta – Felnémet térségében. Ez alkalommal is különböző szituációkat kellett megoldaniuk. Megfigyelőpontot működtettek, információkat gyűjtöttek a helyi lakosságtól, az iskolaigazgatótól, tárgyaltak az ellenállókkal, hogy áthaladhassanak egy illegálisan létesített ellenőrzőponton és elláttak egy aknarobbanásban súlyosan megsérült személyt is.

A tanfolyam hallgatóinak kétnapos záró gyakorlatát június 17-én és 18-án tartották Szolnok térségében. Ennek keretében például a repülőmúzeumba kellett fegyverzet-ellenőrzést végrehajtaniuk a járőröknek. A békefenntartók részére ugyanis jelzés érkezett, hogy az ott tárolt gépek száma több a békeszerződésben megengedettnél, valamint az ellenállók megpróbálnak felfegyverezni és ismét „bevethető" állapotba hozni néhány múzeumi tárgyként nyilvántartott vadászgépet.

1596734195

Egy fegyveres csoport által működtetett, illegálisan felállított ellenőrző pontot is fel kellett fedezniük járőröknek a demilitarizált övezetben, és egy „menekülttáborban" is intézkedniük kellett: egy helyi lakos kezében ugyanis felrobbant egy gránát, amit azért szedett össze, mert az elterjedt hírek szerint az ENSZ-katonák pénzt adnak a talált robbanószerekért. Az ENSZ-katonák biztosították a robbanás helyszínét, tolmácsot és szemtanúkat kerestek és jelentették a történteket.

Nagy Róbert őrnagy, az MH Béketámogató Kiképző Központ kiképzési részlegének a vezetője elmondta: a háromhetes felkészítés eredményes volt, a tanfolyam hallgatói felkészültek az ENSZ által működtetett fegyvertelen katonai megfigyelő missziókban rájuk váró feladatokra. Az ezt igazoló dokumentumot az ünnepélyes tanfolyamzárón, június 19-én, pénteken adják át részükre a Honvédelmi Minisztériumban.

1596734196


Fotó: Galambos Sándor