Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veríték, ereszkedő nyolcas és aranyszínű harang

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 16. 7:11

Fáradtságtól nyúzott arcok, a szokásosnál vörösebb szemek, titkolni akart, ám éppen azért jól látszó bicegés, kisebb sebek és horzsolások, valamint néhány apró szakadás az egyenruhán. Talán így lehetne a legjobban leírni a tizedik rohamlövész-tanfolyamon részt vevő katonákat felkészítésük második hetének második napján. A hőn áhított felvarróért még tizennégyen küzdenek, ám még nagyon messze van a tanfolyam vége…

Másfél héttel ezelőtt harmincketten kezdtek bele a Magyar Honvédség legkeményebb kiképzésébe, a rohamlövész-tanfolyamba. Ők valamennyien szerettek volna felkerülni arra a listára, amelyen jelenleg mindössze hatvan név van: az elmúlt kilenc kurzust ugyanis összesen ennyien fejezték be sikerrel, ennyien varrhatták fel zubbonyuk bal ujjára a „Rohamlövész"  feliratú felvarrót.

1595935821
Aztán az első hét során sokan rájöttek arra: ez a tanfolyam mégsem nekik való! Indokolniuk sem kellett, hogy miért kondították meg azt az aranyszínű harangot, amellyel jelezték: szeretnének kiszállni a további „küzdelemből". Rajtuk kívül voltak olyanok is, akiknek sérülések vagy egészségügyi okok miatt kellett feladniuk a „harcot". A második hétnek, azaz a csobánkai kitelepülésnek már csak tizennégyen vágtak neki…

Pedig az igazi megpróbáltatások még csak most kezdődnek – legalábbis ezt állítja Farkas Gábor alezredes, a tanfolyam parancsnoka, aki szerint a veríték, a fáradtság és az állandó „nyomás" az elkövetkező hetekben is minden órában, minden percben társa lesz a tanfolyamon részt vevőknek. Legfőképpen azért, mert még előttük áll a legnehezebb szakasz, azaz a járőrözés két hete, amikor a lesállást és a rajtaütést, tehát az aktív harci és felderítő járőrök tevékenységét gyakorolják. Mindez nagyon sokat kivesz az emberből, ráadásul ekkor van igazán szükség a parancsnoki munkára is.

A rohamlövész-tanfolyam célja ugyanis nem más – mondja Farkas alezredes –, mint a katonák vezetői képességeinek erősítése, hiszen a felvarró büszke tulajdonosainak majdan döntéseket kell hozniuk, és ezeket a döntéseket közvetíteniük is kell a társaik felé.

1595935821
A „pokol öt hetének" utolsó etapja pedig a lövészet lesz – árulja el az alezredes, amelynek során „nagyon sokat lőnek majd". De ez még nagyon messze van – teszi hozzá –, hiszen így, a második hét elején egyelőre a hegyi kiképzésen kell túlesniük a katonáknak.

Amit néha-néha – mintegy pihenésként – az egészségügyi ismeretek elsajátításával szakítanak meg. Az unalomig gyakorolják azt, hogy miként kell ellátni a különböző (harctéri) sérüléseket. Aki pedig hibázik, az „büntetésként" fekvőtámaszokat nyomhat. Nem ritka az sem, ha valaki egy nap 150-200 „szabályos karhajlítás-nyújtást" is megcsinál.

Hibázni pedig könnyű, főleg napi (legfeljebb) négy óra alvással, valamint az állandó monotonitás és terhelés mellett. Persze egy idő után unalmassá válik a folyamatos „karhajlítás-nyújtás" , így a rohamlövész-tanfolyamon „kedvelt büntetési forma" a békaügetés, a felülés és a törpejárás is – avat be a részletekbe a tanfolyam parancsnoka.

„Minden fejben dől el! Márpedig aki igazából eldönti, az meg tudja csinálni" – mondja Farkas Gábor alezredes, akinek kiképzőként a jelenlegi a negyedik tanfolyama, s akitől megtudjuk azt is, hogy nagyon fontos a motiváció.

1595935822
Éppen ezért rögtön az első napon írattak egy önéletrajzot és egy motivációs levelet a tanfolyam résztvevőivel. Aki utóbbiban azt írta: „azért jöttem, hogy megismerjem saját képességeim határát", arról tudni lehet, hogy valójában nincsen semmi motivációja. „És akinek nincsen valami oka arra, hogy itt legyen, az már az elején is, de főleg később nagyon tud szenvedni!" – szögezi le a tanfolyam parancsnoka.

A jelenleg is tartó „hegyi kiképzési blokk" Csobánka település határában, a katonák és a civil sziklamászók körében is jól ismert mászófalnál zajlik. A csomózási és kötéltechnikákat, valamint a mászás és az ereszkedés alapjait sajátítják el itt a résztvevők. Utóbbit szigorúan katonai felszerelésben – azaz rohamsisakban, fegyverrel, majd később a megpakolt málhazsákkal –, mindössze a beülő, a karabiner és az ereszkedő nyolcas a „civil cucc".

Aztán péntek délután ismét irány Tata és a Klapka-laktanya, ám természetesen gyalog, tizenhat kilogrammos felszereléssel és az ötven kilométeres, hegyes-dombos távra meghatározott tizenegy órás szintidővel. A kiképzők – akik közül valamennyien elvégezték a korábbi tanfolyamok egyikét – természetesen jól tudják azt is, hogy a „séta" senkinek nem lesz egyszerű. Ám – mint mondják – bárki, bármikor megkondíthatja az aranyszínű harangot…

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!