Veríték, ereszkedő nyolcas és aranyszínű harang

Másfél héttel ezelőtt harmincketten kezdtek bele a Magyar Honvédség legkeményebb kiképzésébe, a rohamlövész-tanfolyamba. Ők valamennyien szerettek volna felkerülni arra a listára, amelyen jelenleg mindössze hatvan név van: az elmúlt kilenc kurzust ugyanis összesen ennyien fejezték be sikerrel, ennyien varrhatták fel zubbonyuk bal ujjára a „Rohamlövész"  feliratú felvarrót.

Pedig az igazi megpróbáltatások még csak most kezdődnek – legalábbis ezt állítja Farkas Gábor alezredes, a tanfolyam parancsnoka, aki szerint a veríték, a fáradtság és az állandó „nyomás" az elkövetkező hetekben is minden órában, minden percben társa lesz a tanfolyamon részt vevőknek. Legfőképpen azért, mert még előttük áll a legnehezebb szakasz, azaz a járőrözés két hete, amikor a lesállást és a rajtaütést, tehát az aktív harci és felderítő járőrök tevékenységét gyakorolják. Mindez nagyon sokat kivesz az emberből, ráadásul ekkor van igazán szükség a parancsnoki munkára is.

A rohamlövész-tanfolyam célja ugyanis nem más – mondja Farkas alezredes –, mint a katonák vezetői képességeinek erősítése, hiszen a felvarró büszke tulajdonosainak majdan döntéseket kell hozniuk, és ezeket a döntéseket közvetíteniük is kell a társaik felé.

Amit néha-néha – mintegy pihenésként – az egészségügyi ismeretek elsajátításával szakítanak meg. Az unalomig gyakorolják azt, hogy miként kell ellátni a különböző (harctéri) sérüléseket. Aki pedig hibázik, az „büntetésként" fekvőtámaszokat nyomhat. Nem ritka az sem, ha valaki egy nap 150-200 „szabályos karhajlítás-nyújtást" is megcsinál.

Hibázni pedig könnyű, főleg napi (legfeljebb) négy óra alvással, valamint az állandó monotonitás és terhelés mellett. Persze egy idő után unalmassá válik a folyamatos „karhajlítás-nyújtás" , így a rohamlövész-tanfolyamon „kedvelt büntetési forma" a békaügetés, a felülés és a törpejárás is – avat be a részletekbe a tanfolyam parancsnoka.

„Minden fejben dől el! Márpedig aki igazából eldönti, az meg tudja csinálni" – mondja Farkas Gábor alezredes, akinek kiképzőként a jelenlegi a negyedik tanfolyama, s akitől megtudjuk azt is, hogy nagyon fontos a motiváció.

A jelenleg is tartó „hegyi kiképzési blokk" Csobánka település határában, a katonák és a civil sziklamászók körében is jól ismert mászófalnál zajlik. A csomózási és kötéltechnikákat, valamint a mászás és az ereszkedés alapjait sajátítják el itt a résztvevők. Utóbbit szigorúan katonai felszerelésben – azaz rohamsisakban, fegyverrel, majd később a megpakolt málhazsákkal –, mindössze a beülő, a karabiner és az ereszkedő nyolcas a „civil cucc".

Aztán péntek délután ismét irány Tata és a Klapka-laktanya, ám természetesen gyalog, tizenhat kilogrammos felszereléssel és az ötven kilométeres, hegyes-dombos távra meghatározott tizenegy órás szintidővel. A kiképzők – akik közül valamennyien elvégezték a korábbi tanfolyamok egyikét – természetesen jól tudják azt is, hogy a „séta" senkinek nem lesz egyszerű. Ám – mint mondják – bárki, bármikor megkondíthatja az aranyszínű harangot…

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!