Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vizsgára készülnek a békefenntartók

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. október 8. 10:17

Gyakorlati foglalkozásokkal folytatódott a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC). A hallgatók először az MH Béketámogató Kiképző Központ területén levezetett szituációs tréningen, majd néhány nappal később az Egerbakta-Felnémet térségében megtartott egész napos komplex járőrgyakorlaton adhattak számot az eddig megszerzett tudásukról. A tanfolyam záró gyakorlatát október 9-10. között tartják. 

Egynapos terepfoglalkozáson vettek részt október 3-án a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam hallgatói Egerbakta-Felnémet térségében. A tizennégy külföldi (egyiptomi, Egyesült Királyságból érkezett, francia, grúz, Jordán, Litván, marokkói, nigériai, pakisztáni, szlovák, szlovén) és tizennégy magyar hallgatóból összeállított négy gyalogjárőrnek különböző szituációkat kellett megoldania, közel húsz kilométeres táv megtétele közben.

1595961071

Megfigyelőpontot működtettek, információkat gyűjtöttek a helyi lakosságtól, tárgyaltak az ellenállókkal, hogy áthaladhassanak egy illegálisan létesített ellenőrzőponton, elláttak két, aknarobbanásban súlyosan megsérült személyt és a járőröket csuklyás, fegyveres „rablók" is kifosztották az útjuk során.

Nagy Róbert őrnagy, a kiképző központ megbízott parancsnokhelyettese a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a gyakorlat során beállított szituációk, jelzések nem csupán a képzelet szüleményei. A leendő ENSZ megfigyelők szolgálatuk során találkozhatnak hasonló, sőt még problémásabb helyzetekkel, kihívásokkal is. A legjobb forgatókönyvíró maga az élet és ezzel nehéz versenyezni, de elmondható, hogy a gyakorlatot megtervező, levezető és a jelzéseket végrehajtó állomány is igyekezett a hallgatók számára a lehető legélethűbb, a valóságot legjobban megközelítő körülményeket teremteni. A járőrgyakorlat segített felmérni a végrehajtó állomány vezetői, döntési képességeit, ugyanakkor a különböző szituációkban, esetenként krízishelyzetekben a hallgatók megismerhették a saját korlátaikat is.

1595961071

A 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam kétnapos záró gyakorlata október 9-én veszi kezdetét Szolnokon és a város körzetében.

Fotó: a szerző felvételei