Afganisztán: nem veszhetnek kárba a meghozott áldozatok

Afganisztán (hivatalosan Afganisztáni Iszlám Köztársaság; az afgán pastu nyelven Afganistan Islami Jomhoriyat, a perzsa dari nyelven Jamhuri-ye Islami-ye Afganistan) a Föld harmadik legszegényebb országa, és sajnos ezzel együtt – a szomszédos Pakisztánnal – a világ egyik legveszélyesebb válsággóca, továbbá a kábítószer-termelés ázsiai fellegvára.
A nemzetközi szervezetek igyekezete ellenére a mostanra eszkalálódott katonai-biztonságpolitikai helyzet gyökerei 2001. szeptember 11-ig nyúlnak vissza, még ha az Irak ellen 2003 tavaszán indított invázió, majd háború, és a mai totális anarchia évekre el is vette a világ közvéleményének figyelmét ettől a történelmében és kultúrájában oly gazdag országtól.

A 2014. április 5-re kiírt afgán elnökválasztás beindult kampánya, az ENSZ-mandátumú, NATO-vezetésű ISAF erők 2014. december 31-ével tervezett távozása Afganisztánból, az USA-afgán eddigi sikertelen tárgyalások a Kétoldalú Biztonsági Megállapodás aláírásáról, a tálibok hatalomba és társadalomba történő visszatérésének kérdései és ellentmondásai, a NATO kiképzők és főleg pénzügyi ellenőrök Afganisztánba érkezése 2015. január 1-től, az afgán nemzeti biztonsági erők által megkezdett „Inteqal" (pastu és dari nyelven is átmenetet jelent), azaz a biztonsági feladatok lépcsőzetes átvételének végig vitele, továbbá az államépítés folyamatának közel jövőbeni alakulása Afganisztánban – ezen főbb témakörök határozzák meg Afganisztán sorskérdéseit 2014-től.

A jelen megértéséhez, a közeli jövő esélyeinek felméréséhez elengedhetetlen egy rövid történeti visszatekintés. A mai Afganisztán a régmúlt időkben az indoeurópai civilizációk találkozási pontja, időszámításunk első 3 századában a kusánok hatalmas birodalma volt, a buddhista kultúra támogatásával. Az utolsó kusánokat a fehér hunok követték 425–557 között, volt Kabulisztán is, Kabul-sahokkal, akiket a muszlim seregek vertek le. Az iszlám hódítás kora a középkorban volt, akkor alakult Khoraszán. A modern afgán államot 1747-ben alapította Ahmad Sah Durrani, aki 1751-ben a régiót, 1772 óta Kabul a főváros. Afganisztán mai területe 647.500 km², lakossága 33,6 millió fő, népsűrűsége 44 fő/km², az átlagos élettartam 44,6 év. Etnikai összetétele: 42% pastu, 27% tádzsik, 9% üzbég, 9% hazara, 13% egyéb, vallási összetétele: 80% szunnita muszlim, 19% síita muszlim, 1% egyéb. Hivatalos nyelv: pastu, dari, beszélt további nyelvek: arab, üzbég, hazara. Kormányzás: Iszlám Köztársaság elnöki rendszerrel, valamint kétkamarás szövetségi törvénykezési renddel. A törvények vegyesen iszlám és polgári jellegűek. Munkanélküliség 40%-os, a szegénységi szint alatt él a lakosság 53%-a. Természeti kincsei: szén, természeti gáz, drága- és féldrága kövek, higany, copper. Afganisztán a világ legnagyobb ópium-előállítója. Az így befolyt pénz az afgán szürkegazdaság meghatározó része, egyúttal az ellenálló fegyveres csoportok pénzügyi támogatója!

Afganisztán a Föld harmadik legszegényebb országa, a GDP-je nem éri el a 15 milliárd dollárt. Az ország lakosságának alig negyede jut megfelelő ivóvízhez. A 15 év feletti lakosság kétharmada írástudatlan. Az iskoláskorú gyermekek negyede családfenntartó. Afganisztánban termelik meg a világ heroinjának több mint 90 százalékát. Afganisztánban gyakorlatilag 40 éve folyamatosan háborúk zajlanak. Az elmúlt 30 évben az al-Kaida búvóhelyévé lett az ország afgán-pakisztáni határvidéke. Mindezek a világ egyik legveszélyesebb válsággócává emelték.

A nemzetközi erők Afganisztánból történő 2014. decemberi tervezett kivonulása kapcsán érdemes visszagondolni az elmúlt 40 év háborúira, többek között az USA támogatásával és az akkor még az amerikaiakkal szövetséges mudzsahedek mozgalmával megvívott háborúra a szovjetekkel, a tálibok Buddha-szobrokat leromboló és nőket rabszolgasorsba döntő cselekedeteire, valamint Oszama bin Laden rejtegetésére valahol a Szafid-hegyi hírhedt Tora Bora (Fekete Füst) régiójában 2001 decemberében, majd likvidálására 2011. május 1-jén Pakisztán területén.

A 2010. januári, Londonban rendezett Afganisztán-konferencián került sor az átmenet, az inteqal-filozófia ismertetésére. Célként került meghatározásra, hogy az ANSF az ‘inteqal’ folyamatában lépésről lépésre veszik át a biztonsági feladatokat az ISAF-tól.
2010 novemberében a lisszaboni NATO-csúcson a résztvevők elfogadták az inteqal indítását [Kabulban pedig már meg is alakult a JANIB (Joint Afghan–NATO Inteqal Board, Afgán–NATO Közös Inteqal Bizottság)], s bejelentették a 2014. december végi ISAF-kivonulást, a biztonsági feladatok átadását az ANSF-nak.

A 2010. novemberi, kabuli konferencián hangzott el, hogy az Inteqal egy afgán vezetésű (Afghan-lead) folyamat; a JANIB irányítja. A JANIB vezetője az afgán Araf Ghani, két társelnöke az ISAF főparancsnoka és a NATO afganisztáni civil főképviselője lett.
Az Inteqal-folyamat bemutatásakor az is ismertetésre került, hogy az afgán kormány négy lépésben jut el a teljes szuverenitáshoz:

– a nemzetközi erők jelenléte fokozatosan csökken a kijelölt területeken,
– a PRT-k katonai jellege csökken, a fejlesztési programok veszik át a főszerepet,
– a PRT-k Tartományi és Járási Támogató Csoporttá (PDST) alakulnak át,
– a PDST-k az afgán közigazgatás fejlesztésére, kapacitásfejlesztésre fókuszálnak.

A terv szerint az Inteqal/átmenet ötfokozatú folyamatának, azaz a biztonsági feladatok ISAF—ANSF közötti, lépcsőzetes átadás-átvételének 2011-2014 között kellett volna lezajlania. Az első területek átadás-átvételének 2011-től kellett volna megindulnia (Kabul, Herát, Mazar-i Sharif, illetve Bamiyan, Pandzsír, Laskar Gah, Mehtar Lam tartományok).

Az átmenet ötödik lépcsőjeként, 2014-re tervezték a Pakisztánnal határos területek szerepeltek átadásra az ANSF ellenőrzése alá.
2011. május 22-én a NATO bejelentette az Exit Strategy-t, azaz a harcoló csapatok Afganisztánból történő kivonulási stratégiáját.
2012-től végre megkezdődött a biztonsági feladatok átadás-átvétele a NATO-vezetésű ISAF erőktől az ANSF (Afghan National Security Forces – Afgán Nemzeti Biztonsági Erők) részére. 2012. július 23-án hivatalosan átadta a NATO az észak-afganisztáni Mazari-e Sharif feletti biztonsági ellenőrzést az afgán erőknek. Az intézkedésre egy olyan időszakban került sor, amikor az afgán csapatokat egyre több, a tálib lázadással való hatékony fellépésüket megkérdőjelező bírálat érte. A biztonsági ellenőrzés átadásának folyamata hivatalosan 2012. július 17-én kezdődött meg a közép-afganisztáni Bámiján tartomány egészében, majd a keleti Mehtarlám és a déli Laskargáh városokban folytatódott. A folyamat első szakasza Kabul és Pandzsir tartományokkal zárult.

A valós, felgyorsult események felülírták a konferenciákon, csúcsértekezleteken elhangzottakat és a tervekben szereplő ütemtervet. S győzött az az érv is, hogy amennyiben ennyire elhúzódik a biztonsági feladatok átadás-átvétele, netán egészen 2014 végéig, akkor semmi esélye nem lesz még az ISAF jelenléte időszakában vizsgáznia az ANSF-nak az átvett tartományok megtartásáról! Amint arra 2013-ban is láttunk kényszermegoldást, az ISAF erőinek esetenként vissza kellett térniük a már átadott tartományokba, városokba, az ANSF gyenge hatékonysága okán!

Afganisztán kritikus ponthoz érkezik a közeljövőben a válságrendezés tervszerű folyamatában: 2014-ben sor kerül az újabb elnökválasztásra, amelyen eddigi bejelentései szerint Hamid Karzai elnök nem indul, továbbá semmilyen módon nem fogja befolyásolni annak megtartását. A megfelelően előkészített, jól szervezett, átlátható, ellenőrizhető, szankcionálható voksolás lebonyolítása vizsgakérdés az önállósodó afgán államszervezet számára is.

Személyesen megélve a balkáni, majd az iraki csapatkivonások tervezésének és lebonyolításának biztonsági és logisztikai kritikus folyamatát, fontosnak tartom: időben meg kell kezdeni és el kell indítani ütemezetten a tervezett afganisztáni nagylétszámú mozgatással járó csapatkivonásokat, elkerülendő egyrészről biztonsági vákuum kialakulását az ázsiai régióban, másrészről az erők mozgásával járó sebezhetőség-növekedést, a nemzetközi erők újabb veszteségeit.

Az Inteqal/átmenet folyamatát, valamint Afganisztán közel jövőbeni állapotát jelentősen befolyásolhatja az a tény, amely szerint a Karzaival nem szövetkező erők részvételével 2013 szeptemberében háttértárgyalások kezdődtek egy béke-megállapodás megkötése, s a 2014. évi elnökválasztásra közös jelölt állítása céllal, egy Karzai utáni koalíciós kormány összehozására. A Hamid Karzai jelenlegi afgán elnökkel szemben egyesült afgán ellenzékiek, ellenzéki pártok között ott található, többek között Hamid Gailani, az egyesült ellenzék egyik alapító tagja, Abdullah Abdullah volt elnökjelölt, aki az USA támogatását bírta a 2009-es
elnökválasztáskor, Ali Ahmad Dzsalali volt elnökjelölt, akit szintén támogatott az USA a 2009-es
elnökválasztáskor, Rasid Dosztum tábornok, a kisebbségi üzbég etnikum vezetője, Mohamed Mohakik, a síita hazara kisebbség vezetője, Ahmad Zia Masszud, volt afgán alelnök (a tálibok elleni legendás harc néhai
legendás parancsnoka, Ahmed Sah Masszud fivére).
S akiknek még beleszólása lesz/lehet a 2014. évi elnökválasztás folyamatába, majd az azt követő folyamatokba, azok a tálibok Mohammed Omar mollah vezetésével, továbbá az öregek tanácsa (Counsil of Elders), valamint a törzsi vezetők (tribal leadership), illetve a hadurak, mint például Gulbuddin Hekmatyar, a radikális iszlamista Hezb-i-Iszlami csoportjával. Ismert ugyan, hogy Omar mollah és Gulbuddin Hekmatyar esküdt ellenségek, de az „ellenségem ellensége ideiglenesen a szövetségesem" elv itt is működhet.
Meghatározó szerep juthat a 2014. évi afgán választások során Jalaluddin Hakkani törzsi vezetőnek, a Hakkani hálózatnak.

A tálibok 2013. április 28-án indították tavaszi hadjáratukat Halid bin Valid hadjárat néven, a 7. századi dicső afgán hadvezérre emlékezve. A tálib hadjárat üzenete az al-Dzsazira oldalán volt olvasható: „a NATO-erők 2014. évi kivonása a bizonyíték arra, hogy az ellenséget, minden katonai ereje ellenére legyőzték, és menekülésre kényszerítették."

Mindezek figyelembe vételével nem volt meglepő Afganisztán kormányának közleménye, 2013. szeptember 2-án: kész tárgyalásokat kezdeni a tálibok képviselőivel a több éve tartó konfliktus békés rendezéséről, a tárgyalásos rendezési folyamat felgyorsítása céljából, Kabulban, vagy muzulmán országokban, például Törökországban, illetve Szaúd-Arábiában.
Azóta ismertté vált, hogy a 2013. júniusi béketárgyalások meg sem kezdődtek …
Karzai elnök a Talibán visszatéréséhez, a hatalomba és társadalomba való befogadása és beilleszkedése feltételéül – a nemzetközi közösséggel egyetértésben – több feltételt is támasztott: a fegyverletétel, az alkotmány elfogadása, illetve az al-Kaidával való kapcsolat megszakítása.

Karzai elnök azzal vádolja az USA-t, hogy – Kabul megkerülésével – újra tárgyalásokba bocsátkozott a tálib lázadókkal, a külföldi erők afganisztáni jelenlétének meghosszabbítása érdekében. 2013. október 08-án Karzai elnök bejelentette, hogy az Afgán-USA Kétoldalú Biztonsági Megállapodás (Bilateral Security Agreement) tervét az Öregek Tanácsa elé viszi még novemberben, felhatalmazásukat kérve. Majd amikor a Tanács támogatta a Megállapodás aláírását, Karzai bejelentette, hogy a 2014. áprilisi elnökválasztás utánra halasztja a Megállapodás aláírását, amit a fentiek figyelembe vételével vélhetően már nem neki kell láttamoznia…

S itt látni kell a történelem tanulóleckéjét az iraki párhuzammal.
2011. december 31-ével az USA-erők távoztak Irakból, mert az iraki vezetés nem újította meg az USA-erők jogi immunitását garantáló USA-Irak Bilaterális Biztonsági Megállapodást!
Mi a helyzet ma Irakban?
A 2013. évi GTI-listán, azaz globális terrorizmus-index listán garantált első hely, több mint 6000 civil áldozattal! Csak szeptemberben több mint 800 civil vesztette életét robbantásokban a totális anarchia és működésképtelen állam asszisztálása mellett.

Az ENSZ-mandátumú, NATO-vezetésű ISAF nemzetközi erők teljes kivonulásának befejezése 2014. december 31-el tervezett. Kérdés: megteremthető-e addig biztonsággal a helyére, de más funkcióval érkező, Resolute Support (RS) elnevezésű NATO-támogató misszió, amelynek végleges feladatrendszere ma még nem publikus. Folytatódik-e bármilyen formában a NATO NTM-A kiképző és kiképzést-támogató missziója? S ha igen, vajon milyen biztonsági garanciával és biztonsági kockázattal kell számolniuk a majdani missziós résztvevőknek (így esetleg a Magyar Honvédségnek is) abban az esetben, ha az USA nem vesz részt a misszióban a katonáival? Lesz-e Afgán-NATO SOFA megállapodás 2014. december 31. után az RS-misszió tagjai számára?
Három „opció" valóságképe látható ma Afganisztánban, 2014 utánra: megállapodásos béke … a tálibokkal is; folytatódó háborúzás … de ott senki nem nyert még; összeomló állam, menekültáradattal … regionális konfliktus.

Beindult a 2014. április elnökválasztási kampány Afganisztánban: zajlik az elnökválasztási verseny, több jelölt is benyújtotta hivatalosan a nevezési szándékát, 2013. decemberben már 27 elnöki önjelölt regisztrált;
– a Független Választási Bizottság (IEC) megkezdte a munkáját;
– az elnöki aspiránsok között szerepel a már említetteken túl például Amrullah Saleh, a hírszerzés volt főnöke, az AGT (zöld párt) alapítója, Hashmat Ghani Ahmadzai (a volt kormányfő testvére), Qutbuddin Hilal, a HIA Hekmatyar vezette Hezb-i-iszlami Afganisztán tagja, Abdul Rahim Wardak (a védelmi miniszter korábbi tanácsadója).

Következtetések

Egyes elgondolások szerint a NATO-részvétel egy kevés harci kiképzőből, viszont annál több katonai pénzügyi menedzserből fog állni, megakadályozandó a várhatóan lecsökkenő pénzügyi támogatás elherdálását.
A NATO és az EU tagországok félelme jogos lehet: az USA, valamint az Európai Parlament elzárhatja a pénzügyi támogatást, segélyezést (amely jelenleg évi 4 Mlrd USD), anélkül pedig nem látható a remélt folytatás.
Tudható a politikusi vs. katonai vezetői szemlélet a kivonulás utáni haderőszükséglet mértékéről és elhelyezkedéséről.
Véleményem szerint a pénzügyi támogatás folytatása nélkül az ANSF összeomlik!

Egyes elgondolások szerint a NATO katonai jelenléte, a Resolute Support misszió csak 8000–12.000 főből áll majd.
Tudható ma már, hogy az USA afganisztáni katonai részvételének folytatása áll vagy bukik a kétoldalú biztonsági megállapodás aláírásától, annak halogatásától is.
Véleményem szerint az USA katonai jelenléte és a tervezett NATO-misszió amerikai minden oldalú biztosítása, támogatása nélkül a tervezetten 2015. január 01-én kezdődő misszió nem valósítható meg!
Egyes elgondolások szerint csak a nagyobb parancsnokságokon lesznek NATO/USA-kiképzők, mentorok, tanácsadók. Azaz csapatszinten nem felügyeli és nem segíti senki a megkezdett folyamatot. Véleményem szerint ebben az esetben visszatérés várható a korábban az afgán haderőben és rendőrségnél tapasztalt, elfogadhatatlan nevelési módszerekhez, melyeknek gyökerei az orosz és a dzsihádista háborúk brutális éveire voltak jellemzőek.

A 2014. évi elnökválasztás kapcsán jó hír, hogy Hamid Karzai nem indul, s nem tervezi rendkívüli állapot bevezetésével meghosszabbítani elnökségét. A Parlament mindkét háza elfogadta a választási törvényt, amelyet ezt követően az elnök aláírt. Rossz hír, hogy a tervezett elnökválasztási időszak egybeesik a tradicionális „tavaszi harci szezon" kezdetével, továbbá, hogy a választási időszakra az ISAF jelenlegi létszáma a felére csökken! Az ANSF pedig csak 2018-ra éri el … az erőt!
Véleményem szerint ezúttal is szükséges a választást biztosító megerősítő plusz ISAF/UN erő!
Úgy ítélem meg, hogy a nemzetközi közösség egy meghatározó elemének 2014. december 31-el tervezett kivonása Afganisztánból sajnos könnyen visszaviheti az országot a véres polgárháborús korszakba, így a nemzetközi közösség segítségével megkezdett fejlődés leállítását, elsöprését hozva az afgán nép számára. Erősödni látszik az a vélekedés, hogy csak a nemzetközi közösség komplex részvételével, az afgán törzsi kultúra értékeinek (ilyen például a pastunvali, azaz az afgánok ősi szokásait rögzítő ’hegyek íratlan kódexe’) elismerésével, működőképes Loja Dzsirga-val, az ’Afganisztán az afgánoké’ alapelv figyelembe vételével hozott nemzetközi lépésekkel, az ENSZ-EU-NATO további aktív részvételével képzelhető el valós stabilizáció az országban és a régióban!

2002 decemberében jártam először szolgálati úton Afganisztánban. Azóta sokat változott az afganisztáni biztonsági helyzet, sajnos nem mindig előnyére.
Afgán embereket is ismerőseim között tudva, bízni szeretné abban, hogy sorsuk és a régió lakosainak élete is jobbra fordul, már 2014-től. A meghozott áldozatok nem veszhetnek kárba!

Az elemzés a szíriai helyzettel folytatódik a honvedelem.hu-n holnap, január 4-én.