Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hét a biztonságpolitika jegyében

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. augusztus 3. 10:10

Véget ért a XVI. Euroatlanti Nyári Egyetem. A kurzus hallgatóinak aktív részvételét július utolsó napján dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője, a nyári egyetem rektora és Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszönték meg.

Nyolcvan hallgató végezte el sikeresen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kulturális alosztálya által szervezett Euroatlanti Nyári Egyetem egyhetes továbbképzését Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. Az idei kurzus tematikája négy nagy témakört ölelt át: „Biztonságfelfogás és a nemzetközi biztonsági környezet jellemzői", „Nemzetközi szervezetek szerepe, a nemzetközi biztonsági folyamatok kultúrákhoz történő kötődése", „Regionális biztonsági kérdések és válságkezelés" és „Magyarország biztonsága".

1595998212

Dr. Tálas Péter, az egyetem rektora az idei kurzus egyik legnagyobb sikerének azt tekintette, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen több katona vett részt a továbbképzésen. Ennek a hatása pedig a közös munka eredményességén, az intenzív beszélgetések, viták mélységén és színvonalán is érzékelhető volt. Egy-egy aktuális biztonságpolitikai problémát ugyanis sok esetben másként közelítettek meg a civilek, a határon túlról érkezett vendéghallgatók és a hazánk szuverenitását alapvetően garantáló Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses tagjai.

A nyári egyetem idei feszített tematikáját talán az bizonyítja legjobban, hogy a résztvevők három előadást a kurzus utolsó napján, a záró dolgozatuk beadása után hallgattak meg. A Magyar Honvédség transzformációjának tapasztalatait Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, volt vezérkari főnök értékelte; dr. Tálas Péter a „Megoldott és megoldatlan problémák a Magyar Honvédségben 1989-2015" címmel tartott értekezést, Fucsku Sándor vezérőrnagy pedig a Magyar Honvédség 2015 utáni fejlesztési lehetőségeit taglalta. Előadása végén aztán az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka egy Mészáros Lázárnak tulajdonított szállóigét ajánlott a hallgatóság figyelmébe: „Amelyik nemzet nem tudja, vagy nem akarja eltartani saját katonáit, előbb-utóbb kénytelen lesz eltartani más nemzet katonáit."

1595998212

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált egyhetes továbbképzés hivatalosan csak ezt követően zárult le. Megköszönve a résztvevők aktív munkáját, a XVI. Euroatlanti Nyári Egyetem eredményes elvégzéséről szóló tanúsítványt dr. Tálas Péter és Fucsku Sándor vezérőrnagy adták át a hallgatóknak.

Hazautazás előtt pedig a Szenes tábornok vezette biztonságpolitikai szakkollégium tagjai, a Szolnokon töltött napok emlékére még egy közös képet is készítettek magukról.

1595998212

Fotó: a szerző felvételei