Erőszak az autóverseny idején
Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu | 2013. május 1. 17:31A múlt heti Forma 1 futam előtti napokban több összecsapás történt a bahreini tüntetők és a biztonsági erők között. A hatóságok már előzetesen őrizetbe vettek több embert, akikről feltételezték, hogy zavargásokban vesznek majd részt.
A kormány szóvivője, Szamira Radzsab szerint az ellenzéki megmozdulások „gyerekes mozgalmak," amelyek Irán érdekeit szolgálják. Szalman Al Khalifa koronaherceg azt nyilatkozta, hogy a tizenötezer néző által látogatott autóverseny nem az emberi jogsértések elfedésére szolgál, és hogy bár a nemzeti párbeszéd egyelőre túl lassan halad előre, a pozitív dolgokra kell koncentrálni.