Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kuba nagy örömmel fogadta az EU felkérését

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 23. 9:50

Kuba hivatalosan is elfogadta az Európai Unió kérését, hogy megkezdjék a bilaterális kapcsolatok helyreállítását.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1407&title=ez-tortent-a-heten-10-het
A két fél között azután romlott meg a viszony, hogy Brüsszel 2008-ban gazdasági szankciókat vezetett be a kommunista szigetország ellen, annak emberi jogokat sértő magatartása miatt. Bruno Rodriguez – Kuba külügyminisztere – elmondta, hogy nagy örömmel fogadták az EU felkérését, és bizakodnak a kapcsolatok sikeres fejlesztésében.

Az európai blokk jelenleg is Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere (az első Venezuela), számos tagállam tart fent kiegyensúlyozott kapcsolatot Havannával.

A tárgyalás kezdeti időpontjáról egyelőre nincs megállapodás, a kitűzött cél, hogy 2015 végére létrejöjjön egy mindkét fél által elfogadott megállapodás. Rodriguez kifejezte abbéli reményét is, hogy az EU példáját követve a közeljövőben az 1962-óta szankciókat fenntartó Egyesült Államok is nyitni fog a kommunista ország felé.