Mali lesz Franciaország Vietnamja?

Szöveg: Kovács Dániel | 2013. június 9. 13:57

Ha valaki feltenné ezt a kérdést Francois Hollande miniszterelnöknek, valószínűleg ingerült és nemleges választ kapna, az elmúlt hetek eseményei azonban nagyon is azt tükrözik: hosszas maradásra kell berendezkedni Maliban. Bár a francia erők és az afrikai békefenntartók látványos és gyors eredményeket értek el a januárban megkezdett mali akcióban, a térség stabilizálásához még hosszú és rögös út vezet. A békefenntartók jövőbeli feladatairól és a küszöbön álló választások kimeneteléről Marsai Viktort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdeztük.

A szakértő elmondta: az intervenció megindításakor mindenki gyors győzelemre számított, ami bizonyos értelemben be is igazolódott, hiszen a francia erők hamar visszaszorították az iszlamistákat a nagyobb városokból, véget vetve folyamatos térnyerésüknek.

Ezzel szemben a „szent háború harcosai" elhúzódó küzdelembe kezdtek a hegyes, sivatagos, nehezen megközelíthető területeken, és a szemtől szembeni harcról áttértek az asszimetrikus hadviselésre. A franciáknak pedig, hiába tervezték, hogy márciusban csapataik zömét kivonják az afrikai országból, maradniuk kell, mert egyenlőre senki nincs abban a helyzetben, hogy átvegye a dzsihádisták elleni támadó műveletek irányítását.

És bár fokozatosan adják át a stafétát az afrikai nemzetközi erők (AFISMA) 6300 katonából álló kontingensének, majd az azt júliusban váltó ENSZ missziónak, a MINUSMAÁ-nak, több mint valószínű, hogy legalább ezer francia katona 2013 után is Maliban teljesít majd szolgálatot, gyorsreagálású erőként működve a nemzetközi alakulatok mellett, melyeknek kizárólag békefenntartásra szól a mandátumuk.

Az ENSZ BT 15 tagállama egyhangúlag döntött arról, hogy július 1-től 12 600 ENSZ-békefenntartót küldenek Maliba a francia erők segítségére. Ezzel egy időben az ENSZ átveszi az Afrikai Uniótól a mali helyzet kezelését. A térség biztonságának helyreállításában személyes érdek is vezérli a franciákat, hiszen a Malival szomszédos Niger uránbányái miatt Párizs nem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon a konfliktussal. Franciaországban kiemelkedően magas a nukleárisenergia-fogyasztás, az ország reaktorainak több mint 63 ezer megawattnyi teljesítménye háromszorosa Oroszországénak. Elektromosenergia-felhasználásának 77 százalékát atomerőművek termelik, ez a legmagasabb arány a kontinensen. Niger kiemelten fontosa a francia uránimport szempontjából, ezért feltétlenül biztosítania kell, hogy a felkelés ne veszélyeztethesse a kitermelést.

Marsai Viktor szerint a hosszabb távú államépítés és válságkezelés sem halad a tervezett ütemben, valamint politikai szinten sincs teljes mértékben tisztázva a rendezés folyamata. Hangsúlyos, hogy a harcok elsősorban nem a tuaregek ellen folynak, a francia beavatkozást egyértelműen a szélsőséges iszlamista csoportok térnyerése tette szükségessé, nem pedig a tuaregek (részben jogosnak tekinthető) küzdelme az autonómiáért. Fontos lépés lenne tehát egy mindkét fél számára elfogadható megállapodás, ám úgy tűnik, most, hogy „lekerült a torkáról a kés", a bamakói kormány képtelen bármilyen kompromisszumra. A kormány a tuaregekkel folytatott tárgyalások helyett „bosszúhadjáratba kezdett" a visszafoglalt területeken: a franciák mellett előretörő csapatai atrocitásokat követtek el a berber és arab származású lakosokkal szemben, akiket a felkelők támogatásával vádoltak.

Marsai Viktor kiemelte, a bamakói kormánynak lett volna alkalma a megfelelő időben tárgyalások útján rendezni a helyzetet az MNLA (National Movement for the Liberation of Azawad) vezetésével, amikor a térségben még nem jelentek meg befolyásoló tényezőként az al-Kaidához is köthető, sokkal jobban felfegyverzett iszlamisták. Bár a szakértő lát még némi esélyt arra, hogy ezek a kompromisszumok a jövőben megköttessenek, azt is hozzátette, a tuaregek szemében a kormány hitelét vesztette. A helyzet bonyolult, hiszen küszöbön állnak a választások, így szinte természetes, hogy a jövőben is marad a puskaporos hangulat.

Nem lehet tehát gördülékeny választásokra számítani, már csak azért sem, mert a háború sújtotta országban a kormány jelenleg a saját területei feletti fennhatósággal sem bír, máris számos érdekcsoport körvonalazódik, míg a vonalzóval húzott határok között az etnikai villongás is borítékolható. A választók fokozódó kiábrándultsága pedig egyre alacsonyabb részvételi arányokhoz vezetett a korábbi években. A legutóbbi, 2007-es választásokon csupán a jogosultak mintegy harmincöt százaléka járult az urnákhoz. A bejelentett elnökválasztás közeledtével ez a tendencia felveti a kérdést, képes volt-e az átmeneti kormány visszaállítani a polgárok bizalmát a politikában, és ezzel arra sarkallni őket, hogy nagyobb arányban vegyenek részt a szavazáson, lehetőleg fegyveres konfliktusok nélkül.

A szakértő úgy látja, katonai szempontból a helyzet egyre inkább hasonlít az afganisztánihoz. Az északi területeken egyre gyakrabban fordulnak elő öngyilkos merényletek, mi több, az iszlamista terrorsejtek egy része a francia bevonulás után is bent maradt a városokban, ahol folyamatosan számíthatnak élelemre, fegyverekre, információra és oltalomra szimpatizánsaiktól. Ez az infrastruktúra megfelelő hátteret biztosít ahhoz, hogy a dzsihádisták elhúzódó háborút viselhessenek a kormányerők és az őket támogató külföldi csapatok ellen.