Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mandela halála után sem destabilizálódik Dél-Afrika

Szöveg: Szűcs László |  2013. december 6. 12:33

Nelson Mandela halála nem befolyásolja a térség biztonságpolitikai helyzetét – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. A Dél-afrikai Köztársaság volt elnöke életének 95 évében hunyt el, a televízióban bejelentett halálhírére országszerte félárbocra engedték a nemzeti zászlókat. Állami temetése jövő szombaton lesz.

„Nelson Mandela halálának vélhetően nem lesznek rövid- és középtávú biztonságpolitikai következményei a térségben"– árulta el a honlapunknak Hettyey András. A Magyar Külügyi Intézet munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója hozzátette: Dél-Afrika destabilizációjától vagy egy esetleges polgárháború kitörésétől nem kell tartani, mint ahogy attól sem, hogy meggyengülnének a jogállami demokratikus keretek vagy megugrana a bűnözés.

1595964014

1990-ben, egy nappal a 27 évnyi börtön után, 72 évesen (fotó: Getty Image)

„Ugyanakkor Dél-Afrika számára az egykori elnök halála mégis fordulópont, érzelmi, pszichológiai korszakhatár, hiszen 1993 óta az országban Mandela vezetésével vagy éppen Mandela árnyékában éltek az emberek" – fogalmazott Hettyey András, aki szerint a Dél-Afrika az elmúlt években stabillá vált, amelyre jellemző volt egy, ha nem is tökéletes, de aránylag jól működő demokratikus rendszer.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója úgy vélte, Nelson Mandela politikai pályafutásának csúcspontja az 1990-től 1994-ig tartó időszak volt, amikor a fehér kisebbségi apartheid kormány a gazdasági nehézségek miatt ráébredt arra, hogy a rendszer nem fenntartható, így Mandelát kiengedték a börtönből. Kiszabadulása után Mandela a feketéket arra szólította fel, hogy ne bosszúvággyal forduljanak a fehérek ellen. Egyebek mellett ennek volt köszönhető, hogy a rendszerváltás 3-4 évig tartó folyamatát sikerült nagyobb konfliktus nélkül lezárni. Bár voltak véres összecsapások a szélsőjobboldali fehérek és a feketék között, szerencsére nem tört ki a polgárháború.

„A Mandela legnagyobb hozadéka a békés rendszerváltás, amiért 1993-ban – az apartheid-rendszer utolsó elnökével, Frederik Willem de Klerk-kel együtt –megkapta a Nobel-békedíjat" – mondta Hettyey András, hozzátéve az emblematikussá vált politikus halálával vélhetően csökkenni fog Dél-Afrika ismertsége és az „országra való odafigyelés", de továbbra is a térség komoly nyersanyag-kitermelő és meghatározó állama marad, illetve regionális és globális súlyát sem veszíti el.

1595964015

1993-ban, a Nobel-békedíj átvételekor (fotó: Getty Image)