Moszkva és Ankara hosszabb távon inkább rivális, mintsem szövetséges

Recep Tayyip Erdogan természetesen kockáztat a népszavazással. A török államfő eleve elég merész lépéseken keresztül módosította országa alapállását a szíriai háborúban, de a jelek szerint a közvélemény elfogadta ezt. „A török hadsereg augusztus végétől kezdve szír területre lépett, és a törökök elfogadták ezt, amennyiben a hadmozdulatok segíthetnek abban, hogy hozzájárulnak az Iszlám Állam vereségéhez. A szilveszteri merénylet persze árnyalja mindezt, de a törökök már azt várják, hogy legyen vége a bizonytalanságnak, a biztonsági helyzet romlásának. Ebbe természetesen a kurd kérdés is beletartozik, hiszen sokan a Kurd Munkáspártot (PKK) sejtik az észak-szíriai kurd szervezetek mögött is, amelyek a török médiában szintén egyértelműen ellenségként jelennek meg" – mondja Egeresi Zoltán.

A szakértő szerint a török nyilvánosságban valóban erősödő nyugatellenesség tapasztalható a Szíria kapcsán történt orosz közeledéssel párhuzamosan, azonban felhívja rá a figyelmet, hogy Törökország nem került olyan mértékben szembe a koalíciós műveletek égisze alatt harcoló NATO-szövetségesekkel, mint sokan gondolják. „Törökország az Iszlám Állam elleni akció nevében lépett szír területre, és azóta nagy szeletet szakítottak ki a terrorszervezet által uralt területekről, ténylegesen komoly offenzívát indítottak ellenük. Tény, hogy a török előrenyomulás az USA-val szövetséges kurdoknak sem használ, s két észak-szíriai kurd enklávé egyesülését akadályozta meg a török hadmozdulat, de elég nehéz lenne azt mondani Ankarának, hogy ne lépjen fel aktívan, amikor előtte éveken át mindenki Törökországtól pont ezt kérte, az Iszlám Állam által elkövetett, összesen már közel háromszáz életet követelő merényletek pedig legitimálják a határozott fellépést" – mutat rá. Egeresi Zoltán szerint a december 20-ai moszkvai hármas, orosz-török-iráni csúcs valóban különutas politikai lépés, de mindenképpen szerepet játszott benne a jelenlegi átmeneti helyzet is, hiszen most már mindenki az új amerikai adminisztráció hivatalba lépésére vár, és addig igyekszik magának minél jobb pozíciókat kiharcolni a térségben.

Jelenleg mindennek már csak azért is nagy a jelentősége, mert igazából még mindig senki sem tudja, milyen politikára számíthat Donald Trumptól a Közel-Keleten. Törökország ugyanakkor hosszabb távon mindenképpen az amerikai érdekszféra felé húz majd, még ha folyamatos pengeváltások a jövőben is várhatók. „Már most is látszik, hogy a végsőkig nem akarják feszíteni a húrt, hiába jó most relatíve a viszony az oroszokkal. A szíriai mozgásteret eleve az orosz kiegyezés adja meg Erdogan számára, aminek az volt az ára, hogy el kellett fogadnia Bassár el-Aszadot legitim aktorként. Ez az eddigi török külpolitikával szembeni teljes fordulatot jelentett. Ugyanakkor hiába találja most meg jól a hangot Moszkva és Ankara, ez a két ország a történelmi példák alapján is sokkal inkább rivális hosszabb távon, mintsem szövetséges. Bizonyos keretek között tudnak egymással kooperálni, de számos területen törvényszerűen és elkerülhetetlenül ütköznek az érdekeik. Így például hiába tűnik úgy, hogy kiegyeztek Szíria ügyében, a Kaukázusban vagy Ukrajna és a Fekete-tenger kapcsán nem kerültek egymáshoz közelebb. Törökország sem ismerte el például a Krím orosz annektálását" – mondja Egeresi Zoltán.

Ami a washingtoni szálakat illeti, Erdogan politikai ellenlábasa, Fethullah Gülen amerikai kiadatása a szakértő szerint javítaná a feszült viszonyt és a fennálló bizalmi válságot a két ország között, az viszont akkor sem lesz már sokkal rosszabb a jelenleginél, ha a hitszónok marad, ahol van. „Törökország újabban megpendítette, hogy felmondja az incirliki bázis használatát, de nem hinném, hogy ténylegesen meg is lépnék ezt. A ciprusi válság idején, a ’60-as évek derekán például sokkal rosszabb volt a két állam kapcsolata, mégis túlélte a helyzetet mind a török NATO-tagság, mind az amerikai-török együttműködés. És török szempontból itt az a legfontosabb kérdés, hogy mit csinálnak az amerikaiak az észak-szíriai kurdokkal. A törökök azt szeretnék, ha a kurdok kivonulnának az Eufrátesztől nyugatra eső területekről, viszont néhány incidenst leszámítva nem konfrontálódtak velük annak ellenére sem a régióban, hogy ez nem történt meg. Ennek pedig az az oka, hogy az amerikaiak szövetségeseivel nem kockáztatnak meg ilyen súlyú konfliktust, még a pillanatnyi török-orosz jó viszony ellenére sem."

Egeresi Zoltán hozzáteszi: a török gazdaság nagyon megsínyli a jelenlegi bizonytalan helyzetet, az elmúlt évtizedek sikersztorija negatív tendenciáknak adta át a helyét, a török líra rengeteget gyengült, az infláció nő, a vezető hitelminősítők 2016 végére rendre rontottak az ország besorolásán. „Törökország első számú gazdasági partnere az Európai Unió, és Ankara kiszolgáltatott helyzetben van. Egy nagyobb gazdasági visszaesés esetén a nép el fog pártolni Erdogantól, így a török vezetés jelenleg is mindent megtesz annak érdekében, hogy külföldi befektetőket csábítson az országba, illetve új piacokat szerezzen a török exportnak. A legfontosabb kereskedelmi partner viszont az Európai Unió; noha Oroszországgal is jelentős volumenű kereskedelmet bonyolít Törökország, annak döntő részét az orosz gázimport teszi ki. A török kormánynak ilyen gazdasági helyzetben nem éri meg szakítani az Európai Unióval vagy az Egyesült Államokkal, noha kemény bírálatokat továbbra is hallhatunk majd Ankarából a korábban ígért pénzek kifizetése, a vízummentesség és a többi téma kapcsán."

Ami a népszavazást illeti, a meccs korántsem olyan lefutott, mint amilyennek tűnhet. „A mérések eltérő eredményekről számolnak be: az igenek 50 százalék körül alakulnak, tehát nem mondható ki egyértelműen, hogy a török lakosság egyöntetűen támogatná az elnöki rendszert. Áprilisig sok minden átfolyik még a Boszporuszon, nagyon komoly kampány várható, és ha a kormány nem tudja meggyőzni a népet, hogy okos lépés lenne módosítani az alkotmányt, könnyen lehet politikai fiaskó is a dologból. Ebből a szempontból egyébként az ország keleti része különösen érdekes lehet: fontos kérdés, hogy ilyen rossz biztonsági helyzetben mennyire lehet szavazni ezekben a régiókban, illetve miként sikerül befolyásolni a megosztott kurd szavazókat" – mondja a szakértő. Egeresi Zoltán szerint a népszavazás elcsalása kevéssé valószínű. „Az eddigi törökországi választások tiszták voltak – noha nem fair, a kormányzat a médiafölénye miatt jóval kedvezőbb pozícióból indult mindig –, és a kormány törekedni fog rá, hogy a népszavazás is tiszta legyen, hogy lakosság legitimnek tekintse. Még ha keresztülmennének a módosítások, akkor is kínos helyzet állna elő, amennyiben utána minden arról szólna, hogy manipulálták az eredményeket. Így inkább arra kell számítani, hogy a vezetés kihasználja a médialefedettségét, és egy irányba mutat majd a kampány. De korai lenne még megelőlegezni a biztos sikert."