Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyszabású katonai gyakorlat

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 7. 10:00

Május utolsó napjaiban az osztrák allentsteigi katonai bázison nagyszabású katonai gyakorlatot hajtottak végre a Bundesheer kötelékébe tartozó katonák. A műveletben összesen 359-en vettek részt.

A gyakorlat az „EURAD 13" elnevezést kapta, amely során azt vizsgálták, hogy a Bundesheer katonái megfelelnek–e a NATO szabványoknak.
A személyzettel, a felszereléssel és a képzéssel kapcsolatban megállapították, hogy azok teljesítik a NATO által támasztott követelményeket. Ez alapján megállapítható, hogy az osztrák katonák megfelelnek a nemzetközi műveletekben való részvételnek.

Ausztria 1995 óta tagja a NATO „Partnership for Peace" programjának. Ebből adódik, hogy részt kell vennie ezen a NATO értékelésen. Minden egyes vizsgázó speciális tanfolyamon vesz részt, az eredményeket egy számítógépes hálózat rögzíti, az értékeket pedig automatikusan számolja ki a rendszer. A folyamatot egy öttagú nemzetközi bizottság felügyeli.