Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Drezdánál tetőzött az Elbán levonuló árhullám

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 7. 10:34

A Duna Pozsonynál a vártnál később, csak június 6-án, csütörtök éjszaka és az előre jelzettnél magasabb szinten tetőzött. Németországban az Elba csütörtökön kora délután érte el legmagasabb szintjét.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet legfrissebb adatai szerint a Duna 10,4 méteren tetőzött Pozsonynál, ami fél méterrel magasabb, mint a szerdán megdőlt – több mint százéves – rekord. A hatóságok szerint a gátaknak ezzel még meg kell birkózniuk.

A szlovák fővárosban több helyütt folyamatosan szivattyúzzák a vizet a szivárgó védőgátaknál és a feltörő talajvízzel elárasztott épületekből. Pozsony nyugati városrésze, Dévény megközelíthetetlenné vált a lezárt utak miatt. Hasonló a helyzet az óvárosi Duna-korzóval, valamint mindkét oldalon a rakpartokkal, amelyeket már teljesen lezártak a hatóságok.

A leginkább veszélyeztetett helyszíneken tűzoltókat, katonákat, rendőröket és önkéntesek vezényeltek, ők felügyelik a rendet és végzik a szükséges munkálatokat. A kíváncsi „árvízi turisták" miatt lezárták a város legrégibb hídját, a néhány éve már csupán gyalogosforgalmat bonyolító Öreg hidat.

A rendőrség lezárta a Dunacsúny és Bős közötti utat, mivel a talajvíz több szakaszon alámosta az utat – jelentette Starovic Tibor, az MTI pozsonyi tudósítója.

1595955388

Ausztriában tovább javult a helyzet a csütörtöki nap folyamán, a halálos áldozatok száma közben kettőről négyre nőtt. Az árhullám csütörtökre már elhagyta Bécset, de a fővárostól keletre a vízszint még délután is emelkedett, majd kora este lassan apadni kezdett. A legnagyobb veszély a határtól 15 kilométerre fekvő Hainburgnál alakult ki. A település egy részét elöntötte a folyam. A közlekedési helyzet fokozatosan javult csütörtökön Ausztriában – jelentette Pálfy M. Katalin, az MTI bécsi tudósítója.

A Duna bajorországi szakaszán továbbra is feszült a helyzet, az árhullám lassan vonul le, így a csökkenő vízszint ellenére is nagy az árvízveszély. A Regensburg és Passau közötti Deggendorf környékén több település víz alatt van, és járhatatlan az A3 (E56) és az A92 (E53) jelzésű autópálya.

Az Elbán levonuló árhullám a németországi Drezdánál rekordszint alatt, 876 centiméteren tetőzött csütörtök kora délután.

A folyó vízszintjét a nyár elején megszokottnak több mint a négyszeresére növelték a német-cseh-osztrák határvidéken hetekig tartó esőzések, de az árhullám magassága elmaradt a 2002-ben feljegyzett 939 centiméteres csúcsértéktől.

A 11 évvel ezelőtti árvíz súlyos károkat okozott Drezdában, most viszont a gátak bírják a nyomást. A félmillió lakosú szászországi főváros azonban még mindig veszélyben van, mert a vízállás még négy-öt napig rendkívül magas marad.

A majdnem 1100 kilométer hosszú Elba 727 kilométeren Németországon folyik keresztül. Az árhullám csak a hét végén érkezik meg a délkeletről északnyugatra tartó folyó torkolatvidékére, így a teljes németországi szakaszon elhúzódó védekezésre készülnek.

1595955388

Áradnak az Elba mellékfolyói is. A kelet-németországi Szászországon kívül Szász-Anhalt, Türingia és Brandenburg tartományban is ezrek dolgoznak az árvízi védekezésen. Az ország egészében csütörtökön 55 ezer tűzoltó és katasztrófavédelmis, 8 ezer katona, valamint segélyszervezetek mintegy 5 ezer munkatársa és önkéntese dolgozott a gátakon, vagy segítette a lakosságot – jelentette Bálint Marcell, az MTI berlini tudósítója.

Csehországban az árvíz mintegy 700 településen okozott kárt. A természeti csapás következtében kilenc ember halt meg, a kitelepítettek száma mintegy 20 ezer. Az első becslések szerint az anyagi károk megközelítik majd a 20 milliárd koronát (csaknem 230 milliárd forintot) – ez az idei csehországi árvíz nem hivatalos mérlege csütörtök délben.

A hidrometeorológiai intézet legutolsó jelentése szerint az Elba vízszintjének növekedése Észak-Csehországban is megállt, de a szakértők további óvatosságra intenek, mivel a több helyen is szivárgó gátak átszakadhatnak.

Oldrich Bubenícek, az észak-csehországi Ústí régió elöljárója szerint legalább egy hétre-tíz napra van szükség ahhoz, hogy az Elba többé-kevésbé visszahúzódjon medrébe, s neki lehessen kezdeni a takarításnak, majd az újjáépítésnek. Több nap is eltelhet, mire a kitelepítettek visszatérhetnek otthonaikba.

A mentési munkálatokban mintegy 23 ezer mentő és tűzoltó, kétezer katona, valamint több ezer önkéntes vesz részt. A külföldi segítséget a cseh kormány szerdán elutasította.

Észak-Csehországban továbbra is mintegy hétezer háztartás van áram nélkül, és súlyos gondok vannak a közlekedésben.

A kárfelmérés egyelőre a kezdeteknél tart. A CSOB bank becslései szerint a károk megközelíthetik a 20 milliárd koronát. A 2002-es rekordnagyságú árvíznél ez az összeg 70 milliárd korona volt, s akkor több mint 50 ember vesztette életét – jelentette Kokes János, az MTI prágai tudósítója.

A prágai sajtóban általános az a vélemény, hogy Csehország most jobban megbirkózott az árvízzel, mint 2002-ben, mivel a hatóságoknak már vannak tapasztalatai, másrészt az utóbbi években szinte mindenütt sikerült kiépíteni a megfelelő védőgátrendszert.

1595955388