Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fény derült a B-1B tavaly augusztusi lezuhanásának okára

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. január 6. 19:33

Az amerikai légierő által közzétett jelentés szerint mechanikai meghibásodás következtében létrejött üzemanyag szivárgás okozta az Ellsworth repülőbázis állományába tartozó egyik B-1B stratégiai bombázó tavaly augusztusban bekövetkezett balesetét. A repülőgép kiképzési repülés Montana állam délkeleti részén csapódott a földnek.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/hirek/feny-derult-a_b-1b-tavaly-augusztusi-lezuhanasanak-okara/
1595965270

Ennyi maradt a B-1B Lancer bombázóból a becsapódás után

A Légi Harcászati Parancsnokság Balesetvizsgáló Hivatalának vizsgálata megállapította, hogy mintegy 3 175 kilogramm üzemanyag szivárgott be a repülőgép belső szerkezetébe, majd ezt követően meggyulladt, több robbanást előidézve a repülőgép fedélzetén. A repülőgép 2013. augusztus 19-én zuhant le, a Montana államban található Broadus város közelében.

A négyfős személyzet sikeresen katapultált és nem szenvedtek súlyos sérüléseket, valamint a földön sem sérült meg senki. A kiadott jelentés szerint nem emberi mulasztás okozta volna a mintegy 318 millió dollárt érő repülőgép megsemmisülését.

A repülőgép a 28. bombázó ezred 34. századához tartozott és a Dél-Dakotában található Ellsworth repülőbázison települt.

Címkékhaditechnika