Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriai felkelők haltak meg dzsihadisták támadásaiban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 6. 20:42

Legkevesebb 19 szíriai lázadó meghalt az ország északi részén külföldi dzsihadisták vezette fegyveresek legutóbbi támadásaiban – jelentette január 5-én, vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Péntek óta dúlnak heves harcok a Bassár el-Aszad elnök kormányzata ellen lázadó szíriaiak és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő, Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei között Aleppó és Idlíb tartományban. A két oldal nemrég még együtt harcolt a rezsim ellen, de azután a felkelők – köztük sok iszlamista, így az an-Nuszra Front is – megelégelték a dzsihadisták brutális kegyetlenkedéseit, a nem iszlamista felkelők ellen elkövetett gyilkosságait.

Az aleppói Tell-Rifaat közelében legalább tíz lázadót öltek meg az ILIÁ fegyveresei egy támadásban – közölte a londoni székhelyű OSDH, amely Szíriában lévő aktivisták és egészségügyiek hálózatától kapja értesüléseit. Ugyanezen forrás szerint a tartomány egy másik településén, Hreitánban öt felkelő esett áldozatául a dzsihadista szervezet autórobbantásának, az északnyugati Dzsebel-az-Závíja körzetében pedig négy felkelő halt meg egy ILIÁ-rajtaütésben.

Később azután ellenzéki aktivisták arról számoltak be, hogy az ILIÁ harc nélkül kivonult vasárnap a török határ közelében elfoglalt, stratégiai fontosságú állásokból, amelyek a felkelők utánpótlása szempontjából jelentősek, s azokra ismét az an-Nuszra Front és a szintén iszlamista Ahrár as-Sám erői vonultak be.

Az utóbbi napoknak az ILIÁ elleni harcaiban egyébként a Nyugat támogatta ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg egységei is részt vettek.

Egy másik hír szerint az an-Nuszra Front fegyveresei Aleppó városában agyonlőtték a kormányerők tíz katonáját, akiket napokkal korábban ejtettek foglyul a szervezet stratégiai állásaként szolgáló al-Kindi kórház közelében.

A Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet szombaton Isztambulban kiadott közleményében igyekezett meggyőzni a nyugati államokat, hogy tegyenek különbséget a Bassár el-Aszad rendszere ellen lázadók és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő fegyveresek között. A szíriai ellenzéki szövetség teljes támogatásáról biztosítja a lázadók harcát a szélsőségesek ellen, s kulcsfontosságúnak tartja, hogy a lázadó erők „megvédjék a forradalmat" mind Bassár el-Aszad erőivel, mind pedig az al-Kaidához kötődő, „a forradalmat elárulni akaró" fegyveresekkel szemben.