Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újévi kihívás: sportverseny Slim Lines táborban

Szöveg: Papp Béla főhadnagy |  2014. január 7. 7:29

Az ünnepek alatti folyamatos munka mellett szervezték meg a pristinai Slim Lines táborban az „Újévi kihívás” elnevezésű sportversenyt. A táborban, a közös KTM-zászlóaljban szolgáló magyar és portugál katonák összesen tizenkét versenyszámban mérték össze ügyességüket és tudásukat.

1595965271
Az egyik versenyszám a kötélhúzás volt

A verseny része volt a taktika helyes kiválasztása is, a csapatok vezetői ugyanis minden versenyszámba a legjobbjaikat küldhették. Azt azonban figyelembe kellett venniük, hogy egy-egy feladatra csak előre meghatározott idő állt a rendelkezésükre, sőt, volt olyan versenyszám is, amelyben minden csapattagnak részt kellett vennie.

Az Újévi kihívásnak összesen hat csapat – két magyar, három portugál és egy vegyes összetételű – 15-15 katonával vágott neki. A versenyszámok között akadt futball, röplabda, kötélhúzás, gumigörgetés, de volt olyan is, amelynek során az angol szavak és kifejezések portugál és magyar megfelelőjét kellett helyesen megválaszolni. Lehetőség nyílt kipróbálni a „malha" nevű portugál játékot is, ahol 20 méteres távolságból kell egy fémkorongot elhajítva kell leütni a céltárgyat, vagy minél közelebb juttatni a korongot hozzá. 

1595965271
Vizesárok az akadálypályán

A két leginkább embert próbáló versenyszám (katonai versenyről lévén szó) természetesen az akadálypálya és a futás volt. Az akadálypályát csapatonként három katonának kellett teljesítenie – a legnehezebb akadályelem a nyakig érő vízzel feltöltött árkon való átkelés volt; nulla fok körüli időjárásban…

A futóversenyen minden csapatból tizenegy főnek kellett elindulnia. A táboron belül kijelölt pályát egyszer minden csapattagnak le kellett küzdenie, a második kört a csapatok hat-hat versenyzőjének kellett teljesítenie, amit a legjobb futó még egy körrel zárt. A versenyt nehezítette, hogy mindezt – a hazai járőrversenyekhez hasonlóan – egyenruhában, bakancsban és fegyverrel kellett megtenni.

A harmadik helyen a magyar lövésszázad, a „Charlie" egyik csapata végzett, a második helyre az „Alfa" század portugál csapata került, az aranyérmet pedig a vegyes összetételű törzs csapat szerezte meg.

1595965272
Az aranyérmes csapat tagjai

Fotó: Tiago Pires százados (portugál kontingens)